Ismét felbukkannak az égen a valaha látott legnagyobb üstököskitörés maradványai - írja a Space.com. Az anyag amatőr távcsövekkel is látható lesz.

Az 17P/Holmes jelű égitest 2007 októberében hirtelen felvillant, fényessége egymilliószorosára nőtt. Ekkor rövid időre a Naprendszer legnagyobb objektuma lett, kómájának átmérője átmenetileg csillagunkét is meghaladta.

Először úgy tűnt, hogy a kitöréssel felszabaduló részecskék szétszóródnak az űrben, Maria Gritsevich, a Helsinki Egyetem munkatársa és kollégái ugyanakkor új vizsgálatukkal arra jutottak, hogy a por fennmaradt. A részecskék elliptikus pályát írnak le a Nap körül.

2022-ben a törmelékek az eredeti kitörésnél fognak összegyűlni, a porsávot így ismét megfigyelhetik majd az északi féltekéről.

A pálya túlsó végpontja a déli féltekéről észlelhető.

Pietro Iacono / EyeEm / Getty Images

Az üstökös a Mars és a Jupiter között kering, az égitestet Edwin Holmes angol csillagász fedezte fel 1892-ben, amikor szintén egy nagy kitörést produkált. A szakértők nem tudják, pontosan mi okozza az eseményeket, lehetséges, hogy az üstökös felszíne alatt lévő jég szerkezeti változásai állnak a háttérben.

A kutatók a déli és az északi megfigyelések adatait, illetve a gravitáció és a napszél hatásait figyelembe véve modellezték a részecskék mozgását. A szakértők szerint a törmelékek méretük alapján rendeződnek, a por pedig homokóra formában halad. A szemcsék rendkívül kicsik, de nagyon jól visszaverik a napfényt, így teleszkópokkal észlelhetőek, egy finnországi amatőr csillagász februárban és márciusban állítólag már meg is örökítette az anyagot.

A részecskék már korábban is észlelhetőek voltak az északi féltekéről, most azonban különösen látványosak lehetnek. Az előrejelzések alapján a maradványok júliusban lesznek újra megfigyelhetőek.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!