A Terrorelhárítási Központ emberei még tavaly nyáron ütöttek rajta egy mohácsi vágóhídon tartott tiltott állatviadal résztvevőin, a rendőrök a viadal résztvevői közül három férfit gyanúsítottak meg bűncselekmény elkövetésével, a két kutya gazdáját - egy 44 éves mohácsi és egy 36 éves bácsalmási férfit -, valamint egy 45 éves őcsényi férfit, aki a viadal bírája volt.


A Mohácsi Járási Ügyészség most állatviadal szervezése és állatkínzás bűntette miatt emelt vádat a véres kutyaviadalt szervezőivel szemben. A nézők közül többen külföldről, kifejezetten az állatviadal miatt érkeztek Magyarországra.

A telephelyen az állatviadal megtartására elkülönített helyiséget alakítottak ki, ahol a kutyák összecsaphattak. A két kutyatulajdonos egymásnak uszította a kutyáit, és folyamatosan arra bíztatták az állatokat, hogy egymással verekedjenek.

A bírói feladatokat ellátó harmadik társuk folyamatosan figyelemmel kísérte a verekedő állatokat, az ő feladata volt többek között annak eldöntése is, hogy a viadalból melyik kutya kerül ki győztesen.

A kutyák a vádlottak parancsára egymást harapdálták, több vérzéssel járó sebzést okoztak egymásnak. Az állatviadalnak az vetett véget, hogy megjelentek a TEK-esek. Az állatviadal során a kutyák olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy ellátás nélkül elpusztultak volna.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!