Külföldi bírók vezetik a Szeged-Veszprém döntő két mérkőzését a férfi kézilabda NB I-ben. A magyar szövetség (MKSZ) honlapján Horváth Gabriella főtitkár szerdán emlékeztetett, hogy Nagy Lászlót az MKSZ küldöttgyűlése a közelmúltban alelnökké választotta, a jelenlegi szezonban azonban még aktív játékosként, a Veszprém jobbátlövőjeként érintett a bajnoki döntőben.

Úgy véltük, a legjobb megoldás mind a MOL-Pick Szeged és a Telekom Veszprém, mind a magyar játékvezetők és valamennyi játékos védelmében, ha ezúttal külföldi kettősök működnek közre a bajnoki döntő két találkozóján

A főtitkár hozzátette, mindezt egyeztették a két résztvevő csapattal is, a konkrét párosok kapcsán pedig tárgyalásban állnak az európai szövetséggel (EHF), hiszen kizárólag az európai kupákban vagy világversenyeken közreműködő kettősök jöhetnek szóba.

Ez már a második különleges változtatás a döntőre, miután az MKSZ kedden bejelentette, hogy videóbíró is segíti majd a bírókat. Erre korábban csak világversenyeken, az európai kupák végjátékában, illetve a dán bajnokságban volt példa.

Szeged, 2019. március 17. Bodó Richárd (b), a Szeged és Borut Mackovsek, a Veszprém játékosa a férfi kézilabda NB I-ben játszott MOL-Pick Szeged-Telekom Veszprém mérkõzésen a szegedi Városi Sportcsarnokban 2019. március 17-én. A címvédõ Szeged 25-23-ra gyõzött. MTI/Ujvári Sándor

Lesz videóbíró a férfi kézilabda NB I döntőjében is

Mindent elkövet a szövetség, hogy segítse a bírókat, amikor a szegedi és veszprémi kézilabdacsapat újra összecsap.

Kiemelt kép: Lukas Schulze/Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!