Aggasztó képsorokat láthattak azok vasárnap este, akik előfizettek az egykori szépségkirálynő Instagram-oldalára. A felvételen az volt látható, hogy Edina hajnali egy után a nappaliban próbált a kislányával aludni villódzó neonfényben, miközben a feldobott állapotban lévő rapper bömbölteti a zenét.


Aggasztó képsorokat láttak azok, akik előfizettek Kulcsár Edina Instagram-oldalára. Az egykori szépségkirálynő és férje, Varga Márk, azaz G.w.M több mint egy hete valóságshow-t indított az életükről, ami háromnaponta úgynevezett vlog formájában érkezik azoknak, akik kifizették az 1790 forintos havi díjat - írja a Blikk.

Ezekből a vlogokból derült ki, hogy a rapper fülében elmozdultak a kristályok, emiatt sokat szédül, ráadásul depressziót is diagnosztizáltak nála. G.w.M napokig kórházban feküdt, ám a hazatérése óta is rendkívül hektikus az állapota, hiába szed gyógyszereket. A vasárnap este felkerült képsorok viszont már Edina környezetét is megijesztették.

"Amióta Edina Márkkal van együtt, sokunkkal megszakadt a kapcsolata, amit bár furcsállottam, de mivel egy hat hónapos kisbabáról kell gondoskodnia a két nagyobb gyermeke mellett, érthetőnek tűnt, hogy számára most ez a prioritás" - magyarázta a lapnak a háromgyermekes anyuka egyik régi barátja.

"Azt viszont aggasztónak találom, hogy a vasárnap este felkerült részben a férje egészen ijesztően viselkedik.

- magyarázta a neve elhallgatását kérő informátor, aki szerint egy féléves babának nem tesz jót, ha zajos környezetben kell aludnia.

"Látszik, hogy semmi kedve Németországba utazni az éjszaka közepén. Teljesen ki van merülve, a videó további részében látszik a szemében a szomorúság és az, hogy többször is azzal küzd, nehogy elsírja magát.

- mondta a Blikknek aggódva a régi barát.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!