A Denník N lap megszerezte a Marián Kočner elleni vádemelési javaslatot, amiből újabb információk derültek ki.


A 27 éves Jan Kuciakot és a menyasszonyát tavaly februárban ölték meg. Az ügy hatalmas felháborodást keltett és kormányválságot robbantott ki Szlovákiában, lemondott a belügyminiszter, majd később a miniszterelnök, Robert Fico is. Az újságíró-gyilkosság gyanúsítottjait 2018 szeptemberében vették őrizetbe. A gyanúsítottak között szerepel Marián Kočner vállalkozó és a szeretője is, akinek az volt a feladata, hogy csapdába csalja a befolyásos férfiakat, hogy aztán Kočner zsarolhassa őket.

Az Új szó most arról ír, hogy a Denník N lap megszerezte a Kočner elleni vádemelési javaslatot, amelyet Kuciak meggyilkolása kapcsán készítettek el a hatóságok. Ebből pedig új információkra derült fény az oknyomozó újságíró halálával kapcsolatban.

A lap szerint ugyanis Kočner Kuciakot is zsarolni akarta, de a titkosszolgálat volt ügynöke, Peter Tóth, akit Kočner különböző személyek megfigyeléséért fizetett, nem tudott olyan információt kideríteni a fiatal újságíróról, amit zsarolásra használhatott volna. Kočner ezért dönthetett úgy, hogy megöleti Kuciakot.

Ján Kuciakot és barátnőjét az eddigi adatok szerint azért ölték meg, mert az újságíró adócsalásokat tárt fel, és a miniszterelnök pártjának az olasz maffiával fenntartott kapcsolatát feltáró cikken dolgozott, de azt már nem tudta befejezni.

Később arra is fény derült, hogy a fegyvert egy magyar férfi adhatta el a szlovákiai újságírógyilkosnak.



ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!