A márciusi 3,6 százalékos növekedés tavaly november óta a legszerényebb, miután januárban kilőtt az ipari termelés, és 8,8 százalékkal felülmúlta az egy évvel korábbi alacsony bázist, februárban pedig 4,8 százalékos volt az emelkedés. Az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal mérséklődött a szezonálisan és munkanappal kiigazított ipari kibocsátás márciusban. A minimális megtorpanás a januárban és februárban egyformán 1,9 százalékos havi növekedést követte.

Az első becslésben a KSH csak annyit közölt, hogy a növekedéshez a feldolgozóipari alágak többsége hozzájárult. Míg a két jelentős súlyú alág, a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása, valamint az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása egyaránt az átlag feletti mértékben emelkedett, addig a legnagyobb súlyú járműgyártás - elsősorban félvezetőhiány, illetve más anyagellátási problémák miatt - számottevően visszaesett.

A járműipar termelése a múlt év közepe óta csak egyszer, januárban mutatott növekedést éves összevetésben, 6,8 százalékost, és a februári 0,8 százalékos visszaeséssel együtt az első két hónapban 2,4 százalékos növekedést ért a múlt év január-februárjához képest. A számítógépek, elektronikai és optikai termékek kibocsátása az első két hónapban 1,0 százalékkal ezen belül februárban 2,0 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, míg az élelmiszeripar az év elején is, sőt tavaly augusztus óta megszakítás nélkül két számjegyű növekedést mutat, februárban éppen 10,0 százalékkal az első két hónapban 11,8 százalékkal többet termelt az egy évvel korábbinál.
A márciusi ipari termelés részletes adatait jövő pénteken, március 13-án közli a KSH. (MTI)

Vedd kézbe a 24.hu legemlékezetesebb tartalmait!

Izgalmas arcok, kihagyhatatlan történetek

Keresd az újságárusoknál, vagy rendeld meg az mc.hu/riporter oldalon!

Megrendelem
ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!