Két napon át keresték az ausztrál férfit, akinek hobbija tragikus véget ért.


Egy krokodil gyomrában találtak rá annak az ausztrál férfinak a maradványaira, aki horgászás közben tűnt el – számolt be róla a BBC hírportálja szerdán.

Kevin Darmondyt utoljára a queenslandi Kennedy's Bendnél, egy közismert sós vízű krokodilélőhely közelében látták szombaton.

Az azonosítás még várat magára, de a rendőrség szerint a 65 éves férfi keresése ezzel „tragikus véget ért”.

Darmondy tapasztalt horgász volt és Cape York település közösségének jól ismert tagja.

A két krokodilt, melyek 4,1 és 2,8 méteresek voltak, hétfőn altatták el mintegy másfél kilométerre a helytől, ahol az eltűnt férfit utoljára látták. Noha csak az egyik hüllő gyomrából kerültek elő emberi maradványok, a vadőrök szerint mindkét állatnak szerepe lehetett a balesetben.

A Darmondyval együtt horgászó férfiak nem látták a támadást, de azt mondják, hallották a kiáltását, majd egy hangos csobbanást.

– mondta el John Peiti a Cape York Weekly helyi lapnak.

Számos krokodil él Ausztrália trópusi északi területén, a támadások azonban ritkák: Darmondy balesete a feljegyzések 1985-ös kezdete óta a 13. halálos krokodilbaleset.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!