Maruzsa Zoltán, köznevelésért felelős államtitkár szerint a koronavírus-tesztet végző csapatok a múlt heti célzott akcióban valamennyi köznevelési intézménybe elmentek, így összesen 9198 helyszínen végeztek tesztelést.
![](https://hirekmindenkinek.com/images/265816-647888-1665620416-224649-333813-1607325005-d-yt20200803018-e1607323345526.jpg)
Pozitív tesztek miatt az intézmények egyharmadában volt szükség intézkedésre. Maruzsa szerint ezek is jellemzően eleve olyan helyszínek voltak, ahol már egyébként is tudtak a fertőzésről.
Az államtitkár a Népszavának adott interjújában ismét elmondta, hogy a vártnál kevesebb pedagógus vett részt a tesztelésben: az óvodapedagógusok 74, az iskolai dolgozók 73 százaléka. 2,3 százalékuk, 811 óvodai és 2170 iskolai dolgozó bizonyult fertőzöttnek, miközben ezeknek az intézményeknek mintegy 200 ezer alkalmazottja van.
Mindez azt jelenti, hogy a fertőzöttség mértéke elmarad az előzetes várakozásoktól, és ennek alapján a járványhelyzet stabilizálódása látszik.
Az államtitkár azt hangoztatta, hogy ahol megjelent, ott azonnal elrendelték a rendkívüli szünetet vagy a digitális munkarendet.
Az életkorral együtt nő a digitális oktatás befogadásának képessége, de azt a felső tagozat esetében sem állíthatjuk, hogy hatékonyabb és eredményesebb lenne a jelenléti oktatásnál. Ezért ahol nincs jelen a fertőzés, ott jelenléti oktatás van, ahol megjelenik, ott átállunk.
Maruzsa közölte, hogy a középiskolákat sem azért állították át, mert ott már képesek a tantermen kívüli, digitális munkarendre, hanem azért, mert abban a korosztályban négyszer gyakoribb volt a fertőződés, mint az alsó tagozaton.