– 20 éve dolgozom a Fábry Show-ban. Ez idő alatt jártál nálunk a Jazz+Azzal, a Cotton Club Singerssel, Tereskovával és a saját zenekaroddal. Ezek első ránézésre meglehetősen távol állnak egymástól. Benned volt egy igény, hogy mindent kipróbálj, vagy egyszerűen jöttek a lehetőségek, és te éltél vele?
– Onnan kezdeném, hogy én szinte „beleszülettem” ebbe a sokféle stílusváltásba. Vokalistaként nagyon sok lemezen és koncerten közreműködtem még a pályám elején. Ott is rengeteg stílusban kellett helytállnom. Nekem ez nagyon jó tanuló idő volt. Rengeteget tanultam a kollégáktól legyen az akár Tátrai, Tolcsvay, vagy Koncz Zsuzsa, Balázs Fecó. Már akkor is nagyon szórakoztatott, illetve valamennyire fel is készítette a jövőre, hogy jól ráérzek a különböző stílusokra, illetve jó fülem van ahhoz, hogy hova mi kell. Nyilván az is fontos volt, hogy tényleg nagyon sok helyre hívtak.
A Jazz + Az után álmomban sem mertem gondolni, hogy engem László Boldizsár elhív majd egy szving bandába.
Először el is dobtam a kezemből a telefont, és kértem a Boldit, hogy üljünk azért le, és egyáltalán derítsük ki, hogy konyítok-e valamit a dzsesszhez.
– Azért a Tereskova elég bevállalós dolog volt, hiszen az ő számai finoman szólva megosztóak.
– A Tereskovával töltött időszak is nagyon jó móka volt. Nyilván azért is vállaltam, mert a saját és mások határait is feszegettük. Én értettem és értem azt, amit Kriszta a művészetével közölni akar.
– Nem féltél, hogy esetleg visszaüthet?
– Egyáltalán nem. Én egy bohém valaminek gondoltam, egy viccnek, és igazából nem nagyon érdekelt, hogy ki mit gondol erről. De nem is kaptam ezért sosem támadást, sőt. Az alternatív szcéna is a keblére ölelt. Egyébként néhány éve a Gödörben voltam Kriszta vendége egy koncerten. Furcsa volt így, két gyermekes anyaként ugyanazokat a számokat végigordibálni, de elmentem, mert Krisztát is bírom, és ez egy olyan fajta művészet, amiben én partner vagyok.
Kevesen tudják, de én szeretem az ilyen bevállalós dolgokat.
– Amikor szólókarrierbe kezdtél, mégis a pop zenét választottad erről a színes palettáról. Ez áll hozzád legközelebb, vagy szerettél volna olyan zenével előállni, amely sok embernek tetszik?
– A Jazz + Az is popformáció volt, egyedül a Cotton Club Singers jelentett kitérőt. Soha nem tartottam magamat jazz énekesnőnek, inkább olyan szerencsésnek, akit a jazz-zenészek megtiszteltek azzal, hogy muzsikáltak velem. Furcsa is kicsit nekem ez a kérdés, mert mindig is a pop volt a lételemem. Innen érkeztem, ide tartozom.
– Nemcsak énekesnő vagy, hanem dalszerző is. Vannak különösen fontos, kedves témák számodra?
– A dalszerzést annyira nem hangoztatnám magamról. Vannak szerzeményeim, de általában mindig együtt dolgozom valakivel. Ilyen volt Szakos Krisztián, aki most a Müpában újból vendégem lesz, és akinek a négy szólólemezem közül hármat köszönhetek. Ő bátorított, hogy igenis írjak dalokat. A szövegírásban annyira nem jeleskedem, inkább a zene, a dallamkomponálás, amiben bátrabb vagyok. De általában sikerült olyan alkotótársakat találni, akikkel közösen sikerült megfogalmazni azokat a dolgokat akár a szövegben akár a zene terén, amik engem foglalkoztatnak. Az egyik ilyen a párkapcsolat, a szerelem örök téma, illetve az erős nő. Szokták mondani rám, hogy feminista vagyok. Ezt én nem gondolom, de mindig is foglalkoztatott a nő helye a világban. Hogy tudja egy nő megállni a helyét.
Azt mondom a saját tapasztalataim alapján, hogy bár nehéz, de azért lehet nőként érvényesülni ezen a pályán megalkuvások nélkül.
Szerencsésnek mondhatom magam, soha nem kerültem olyan helyzetbe, hogy kompromisszumot kellett volna kötnöm. Mindig a saját utamat jártam, és itt visszakanyarodnék az eredeti kérdésedhez. Nyilván keresem a közönség kegyeit, nagyon fontos számomra a véleményük, de önmagamat akartam kifejezni. Fontos a közönség véleménye, de én sosem akartam úgy dalt komponálni, hogy mindenkinek tetsszen, minden rádió lejátssza. Lehet, ha másképp állok hozzá, akkor már a csapból is én folynék, de van bennem egy kísérletező szellem, próbálok valami újat belevinni a mai elektromos popzenébe, arról nem beszélve, hogy mindig minőségi dolgokat szerettem volna csinálni. Büszke vagyok minden dalomra és lemezemre.
– Az anyaság, mint élmény, hozott-e változást a művészetedben, a dalaidban?
– Fontos, és persze más értelmet kaphat akár egy régebbi dal előadása is. Nyilván az anyasággal rengeteg új tapasztalat is jön. Már a híreket is máshogy olvassa az ember. De azért nem csináltam még gyerek lemezt.
Önmagamat és a saját vágyaimat, céljaimat nem adtam fel.
Amikor várandós voltam, Szakos Krisztiánnal csináltunk egy-két olyan dalt. Sőt, a Vulkán című lemezemre fel is került az Anyatej című dal, ami pont ezekről a kétségekről szól. De azt nem mondanám, hogy azóta is átitatja minden egyes dalomat. Az éneklési stílusom, vagy talán az, hogy még árnyaltabban tudok énekelni, bátrabb lettem az éneklésben, az talán ennek is köszönhető, hogy érettebb vagyok és édesanya vagyok.
– Nagy koncertre készülsz. Mikor, hol, illetve kikkel találkozhat a közönség.
– Szeptember 16-án, vasárnap este 8 órakor a Művészetek Palotája Fesztivál Színházában lesz a koncert, Találkozások a címe. Vendégeim lesznek Dés László, Novák Péter, a Jazz + Az lányok: Behumi Dóra és Váczi Eszter, illetve a Cotton Club Singers tagjai közül Fehér Gábor, Szűcs Gabi és Zsédenyi Adrienn. Illetve szerző és alkotótársam, Szakos Krisztián. A Kozma Orsi Quartett tagjai fognak kísérni: Cseke Gábor zongorista, Hárs Viktor basszusgitár, Fehér Géza gitár és Pusztai Csaba a doboknál. Meglepetésvendégként fel fog tűnni a férjem, Benedek Tamás is, mint dobos, illetve lesz még egy vendég, de őt nem árulhatom el.
