Újabb közleményt adott ki a rendőrség kedden az olaszországi gyerekgyilkosággal kapcsolatban. Ahogy arról korábban beszámoltunk, múlt hét pénteken egy zavarodott 44 éves magyar nő bevitte egy olasz szupermarketbe halott kisfiát és a kassza futószalagjára tette. A nő segítséget kérni ment be a boltba, de a kiérkező orvos már nem tudta megmenteni a gyerek életét, akinek a testén több szúrt seb is volt. A nő állítólag Rómában él, de az eset a Città della Pieve nevű faluban történt. Az esettel kapcsolatban a magyar rendőrség már korábban közölte, hogy a nőt kiskorú elhelyezésének megváltoztatása miatt a XIII. Kerületi Rendőrkapitányság is körözte.


A rendőrség most honlapján azt írja: a kisfiú édesapja szeptember 22-én Budapesten kért rendőri segítséget, mert korábbi élettársa a szeptember 20-án hozott bírói végzés ellenére nem adta át neki közös gyermeküket. A XIII. kerületi rendőrök a helyszínen megtették a szükséges intézkedéseket: ellenőrizték a lakást is, de az anya és a gyermek nem voltak otthon.

Azt sem az apa, sem a korábbi élettárs idős édesanyja nem tudták megmondani, hogy hol lehet a nő és a gyermek. A kiskorú elhelyezésének megváltoztatása bűncselekményre ekkor nem merült fel gyanú, tekintettel arra, hogy ezen bűncselekmény megvalósulásának törvényi feltétele, hogy a gyermeket az elhelyezés tartós megváltoztatása céljából viszik el, vagy tartják rejtve

- írja a rendőrség.

Az apa szeptember 23-án bejelentést tett a XIII. kerületi rendőrségen ahol megismételte az általa előző nap a helyszínen elmondottakat. Bűncselekmény gyanúja továbbra sem volt megállapítható.

Amikor az apa szeptember 29-én tett feljelentésében elmondta, hogy információi szerint a nő Olaszországba vitte a kisfiút, a XIII. kerületi rendőrkapitányság azonnal elrendelte a büntetőeljárást, nemzeti elfogatóparancsot adtak ki a nő ellen, egyben felvették a kapcsolatot a gyámhatósággal - közölték.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!