Az első nyolc hónap átlaga közelítette a 22 százalékot, a nyugdíjas-infláció pedig a 23,5 százalékot, a január-augusztus közötti KSH-adatok átlaga alapján.


A 24.hu foglalta össze, hogy mennyibe kerülhet az államnak a novemberi nyugdíjemelés.

Idén januárban 15 százalékos nyugdíjemelés volt, mert ennyire lőtte be a kormány az idei éves inflációt a költségvetésben. Az infláció azonban ennél jóval nagyobb.

– nyilatkozta a TrendFm-nek Farkas András nyugdíjszakértő, a nyugdíjguru.hu üzemeltetője.

Mivel a novemberi és a decemberi nyugdíj már emelt összegben érkezne, az első tíz hónapra, illetve a 13. havi nyugdíjra pedig az átlagnyugdíjra vetítve (ami 208 500 forint) mintegy 55-83 ezer forint lehet az utólagos kompenzáció. Az éves nyugdíjas inflációt 19 százalékra, vagy annál kicsit magasabbra lehet becsülni.

Ez durva megterhelés lesz az amúgy is brutális idei költségvetésnek, a jövő évinek pedig még inkább, mert ez az emelt összeg képezi az alapját a jövő évi emelésnek, amit 6 százalékra tervezett a kormány.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!