Chrissy Teigen és John Legend 2020-ban a harmadik gyereküket várták, a modell terhessége alatt azonban komplikációk léptek fel, így elveszítették Jack névre keresztelt babájukat. Teigen később részletesen is leírta, mit élt át ekkor a kórházban.

Kapcsolódó

Chrissy Teigen elveszítette a babáját

Pedig már nevet is választottak a babának.

A modell már egy ideje IVF-kezeléseken vett részt, a minap pedig bejelentette, hogy ismét sikerült teherbe esnie. Már jól látszik a terheshasa is, de eddig nem merte világgá kürtölni a boldogságát. Máig idegesen lép be az orvosa rendelőjébe, annyira aggódik a babája egészségéért.

Az elmúlt évek enyhén szólva is az érzelmek összemosódásáról szóltak, de a boldogság újra betöltötte az otthonunkat és a szívünket. Egymilliárd injekcióval később (az elmúlt időszakban a lábamba, amint láthatjátok!) ismét úton van egy baba

- kezdte posztját Teigen, aki saját bevallása szerint már több orvosi vizsgálat előtt eldöntötte, hogy ha a babája egészséges, megosztja a világgal a terhességének hírét, de eddig mindig csak megkönnyebbült egy megnyugtató eredmény hallatán, és nem mert hangot adni a boldogságának.

Nem hiszem, hogy valaha is ekkora izgalommal távoztam volna az orvosomtól, mint mostanában, de eddig minden tökéletes és gyönyörű, bizakodó vagyok és csodásan érzem magam. Hú, nagyon nehéz volt ezt eddig titokban tartani

- zárta gondolatait.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

chrissy teigen (@chrissyteigen) által megosztott bejegyzés


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!