Mintegy félmillió ember került vesztegzár alá a Peking térségében kitört újabb járványgóc miatt - közölték a kínai hatóságok vasárnap a koronavírus-fertőzöttek számának emelkedése nyomán.

A hatóságok ugyanakkor arról biztosítottak mindenkit, hogy a helyzet javulni fog. A korlátozások által érintett Anhszin megye 150 kilométerre található Pekingtől. A területet az egészségügyi hatóság szerint teljességgel elszigetelik, a lakosoknak az otthonaikban kell maradniuk, családonként egy személy járhat bevásárolni, illetve gyógyszerekért.

Az újabb esetek miatt sokan a járvány egy újabb hullámától tartanak.

Kijózanító pofont adott a világnak a pekingi második hullám, de sikerült megfékezni

56 napig egyetlen új helyi fertőzöttet sem találtak a kínai fővárosban, aztán váratlanul ismét megjelent a koronavírus. Peking határozott és gyors fellépése viszont azt eredményezte, hogy két hét után talán le is számoltak a második hullámmal.

Miután két hónapon át nem jelentettek újabb fertőzötteket Pekingből, június 11. óta már 311 esetet tartanak nyilván a kínai fővárosban. A járványgóc központja a Hszinfadi nagybani piac lehet, amelyen május 30. óta mintegy 200 ezren fordultak meg. A Hszinhua kínai hírügynökség szerint a piacra a anhszin megyei vállalatok szállítottak édesvízi halakat.

A múlt héten tömegesen végeztek el koronavírus-teszteket Pekingben a nagyobb piacok, éttermek, és futárszolgálatok munkatársainál, de a potenciálisan érintett lakónegyedekben élőket is megvizsgálták. A Global Times állami hírlap szerint a teszteket most a szépségszalonok dolgozóira is kiterjesztik. A járvány kiindulópontjában, Kínában eddig 84 745 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 4641-en hunytak el a kórban.

kiemelt kép: afp


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!