Köztársasági elnöki mandátumának lejárta után külön rezidenciát kap Áder János, az Átlátszó pedig kiderítette, hogy az ingatlant mennyiből építették újra.

A cikk szerint összesen 929 millió forintért építették újjá a budai villát, amit Áder János kapott használatra, a portál ezt a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság közérdekű adatigényléséből tudta meg.

Áder Jánost, a hamarosan leköszönő köztársasági elnököt a törvény szerint megilleti egy állami tulajdonú és fenntartású lakás használata - emlékeztet az Átlátszó - , a lakás üzemeltetési feladatainak ellátásához egy fős személyzet, személyes gépkocsihasználat sofőrrel, valamint legfeljebb háromfős titkárság irodával, gépjárművel.

A portál tavaly nyáron arról értesült, hogy a XII. kerületi, Béla király úton lesz az a 2141 négyzetméteres állami ingatlan, amelyet újjáépítenek a leköszönő köztársasági elnök számára.

Az is kiderült, hogy a felújítás során szauna, fitneszhelyiség, mosókonyha szennyesledobóval, két beállós gépjárműtároló, személyfelvonó, valamint terasz és tetőkert is kialakításra kerül.

Az építkezés fővállalkozója az elmúlt évek jelentős - több tízmilliárd, sőt, százmilliárd forintos - állami közbeszerzéseit elnyerő B N Referencia Zrt.

A villáról mi is beszámoltunk pár hete:

Kapcsolódó

720 négyzetméteres állami villa várja a leköszönő Áder Jánost

Kormányrendelettel segítették az építkezést.

Az ingatlan korábban az amerikai nagykövetségé volt, csere révén került a magyar állam tulajdonába még 2007-ben. Egy 364 négyzetméteres, átlagos állapotú ház állt ott, amit tavaly kezdtek el bővíteni és felújítani. Ehhez a kormány jogi segítséget is nyújtott, amikor az ingatlant egy 2020. decemberi kormányrendeletben hozzácsapta a korábban már nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánított Normafa Park beruházáshoz, noha távolabb esik a Normafától. A rendelet a telekre vonatkozó beépíthetőségi korlátot megemelte 15-ről 20 százalékra, a minimális zöldterületre vonatkozó mutatót pedig csökkentette 65-ről 60 százalékra.

Erre azért lehetett szükség, mert a hatályos építésügyi előírásoknál nagyobb házat terveztek: a 24.hu birtokába került dokumentáció szerint az építési engedélyt 2021 januárjában adták be, e szerint a beépítettséget 17,2 százalékra, a minimum zöldterületet pedig 60,19 százalékra tervezték.

A villa összesen 720 négyzetméteres lett, ami kétszerese az eredetileg ott álló háznak, és liftet is építettek az épületbe az engedélyeztetési dokumentáció szerint.

Vedd kézbe a 24.hu legemlékezetesebb tartalmait!

Izgalmas arcok, kihagyhatatlan történetek

Keresd az újságárusoknál, vagy rendeld meg az mc.hu/riporter oldalon!

Megrendelem
ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!