• Január 1-jétől új cég végzi a takarítási feladatokat a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) területén.
  • Az alapítványi formába tartó SZTE a szolgáltatóváltásnál figyelemreméltó "megoldásokat" alkalmazott, kezdve azzal, hogy nem írt ki közbeszerzést az évi bruttó 700 millió forintot meghaladó értékű munkára. Az egyetemtől nem kaptunk választ a miértre, a Transparency Magyarország szakértője szerint szükség lett volna tenderre.
  • A frissen megbízott vállalkozás korábbi (a szerződéskötéskor is aktív) tulajdonosa ráadásul az egyetem munkatársa, az intézmény beszerzési részlegén dolgozik.
  • Kívülről úgy tűnik, mintha az előző takarító céget az egyetem véreztette volna ki, hiszen évek óta veszteséges volt. Az új cég viszont az eddigi összeg többszöröséért dolgozhat.
  • Az egyetem titkolja a szerződés kényesebb részleteit, noha közpénzről van szó.

Tavaly decemberben a Szegedi Tudományegyetem egyik vezetőjével tartott megbeszélést az intézményt évek óta takarító cég tulajdonosa. Úgy tudjuk, a Master Clean Plus Kft. részéről az hangzott el, hogy a 2018-ban 8,98 forintra növelt négyzetméterárat jó lenne megemelni, mivel ilyen összegnél a hatalmas, sok épületből álló egyetemi tömb tisztán tartása nem rentábilis.

Mindezt a számok is alátámasztani látszanak. A tulajdonos Szenmári Lászlóné szerint a spórolás jegyében az utóbbi években az egyetem csökkentette a takarítások számát, és miután négyzetméteráron számoltak el, kevesebb lett a kifizetett összeg is. Kimutatásuk szerint amíg 2011-ben 200 millió forintért takarítottak (ekkor még 7 forint alatti egységáron), 2019-ben már csak nettó 170 millióért (9 forintért négyzetméterenként). A két ősszeget nyolcévnyi inflációval megterhelve érdemes végső soron összevetni, és azzal, hogy a minimálbér is nőtt az elmúlt években. Főleg ezeknek tudható be, hogy a Master Clean 2018-ban és 2019-ben végül összesen közel 70 millió forintos veszteséget termelt, és a cég hiába jelezte a legutóbb, hogy ekkora négyzetméterárért nem lehet már takarítani, az összeg nem változott, így nem tudtak tovább dolgozni. Nem volt más választásuk, mint bedobni a törülközőt.

A történet igazán érdekes része ennél a pontnál kezdődik: az utódlással.

Feltűnik egy belső ember

Az SZTE különböző helyszíneit (oktatási, kutatási terek, irodák, raktárak, kollégiumi épületek, köznevelési intézmények, az ezekhez tartozó kiszolgáló helyiségek, folyosók, liftek, szemétledobók és így tovább) 2021 elejétől a Clean Star Comlpex Kft. takarítja.

Ez ugyanakkor nem nyilvános információ, cikkünk írásakor hiába kerestük a megbízás részleteit Közbeszerzési Értesítőben: nem írtak ki tendert. A 24.hu azonban megszerezte az egyetem és a takarító cég közötti szerződést.

A dokumentumot az intézmény részéről 2020. december 30-án Rovó László rektor, Fendler Judit kancellár, Csóti Ferenc műszaki igazgató és Tácsi Ildikó, a Gazdasági Főosztály főigazgatója szignózta, a Clean Startól Varga Róbert ügyvezető.

A szerződés szerint a cég havi nettó 49 millió, bruttó 62,23 millió forintért takarít az SZTE-n. Ez a Master Clean Plus Kft. 2019-es nettó 14,5 milliójának a jó háromszorosa. Azaz úgy fest, az előző szolgáltatóhoz képest az utóddal sokkal bőkezűbben bánt az egyetem, igaz, azt nem tudjuk, hogy ezért az összegért pontosan mit kért, és milyen négyzetméteráron dolgozik a Clean Star - erre még visszatérünk.

A dokumentumban az is szerepel, hogy a "szerződés a felek általi aláírással lép hatályba, és három hónapig marad hatályban, mely az azonos tárgyú közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő szerződés hatályba lépéséig, de legfeljebb 2021. december 31-ig meghosszabbítható." Másképpen mondva, az egyetem lapunknak küldött válasza szerint: "a szerződés három hónapos időtartamra jött létre azzal a kikötéssel, hogy 2021 végéig meghosszabbítható, ha a három hónap alatt azonos tárgyban nem zajlik le eredményes közbeszerzési eljárás." Márpedig cikkünk írásáig a kozbeszerzes.hu-n nem jelent meg kiírás, így a fentiek értelmében egész évben takaríthat a Clean Star az egyetemen.

Ez bruttó 746,8 millió forint bevételt jelenthet az idén a cégnek.

Fontos körülmény, hogy a szerződést december 30-án írták alá, ekkor ugyanis az Opten céginformációs adatai szerint Varga Róbert mellett még volt egy másik tulajdonosa is a vállalkozásnak: Fülöpné Zimacsek Anikó. Ő az SZTE Beszerzési Igazgatóságának Közbeszerzési Irodáján dolgozik, ügyvivő szakértőként. Ez az egyetem munkatársainak felsorolásánál is látszik (és például ennél a közbeszerzésnél is őt jelölték meg kapcsolattartónak az SZTE részéről, ahogy itt is):

Szegedi Tudományegyetem Gazdasági Főigazgatóság

A 2010 óta tulajdonos Fülöpné a cégadatok szerint 2021. január 1-jétől már nem tagja a cégnek, ami azonban a közpénzügyekkel foglalkozó szakértő szerint lényegében mindegy is. Nagy Gabriellától, a Transparency Magyarország munkatársától egyrészt azt kérdeztük, fennáll-e az összeférhetetlenség (hiszen az egyetem a saját alkalmazottjának cégével kötött szerződést a rendelkezésre álló adatok szerint), illetve azt, nem kellett volna-e tendert kiírni ekkora összeg esetén.

Kellett volna közbeszerzés

A Transparency Magyarország közpénzügyi programjának vezetője szerint az egyetem takarítási munkájánál igenis közbeszerzést kellett volna kiírni, mivel a megbízás összege meghaladja a szolgáltatásoknál határt jelentő 15 millió forintot, de a 44 milliós uniós értékhatárt is. Ugyan a járványhelyzet miatt lehetséges mentességet kérni egyes közbeszerzési eljárások alól, erre az egyetem vezetésén túl a kormányfőnek, az Operatív Törzsnek és az Állami Egészségügyi Központnak is engedélyt kell adnia - egy egyetemtakarítási munkánál pedig ez aligha tűnne indokolt igénynek. (Ráadásul a különböző hónapokra vonatkozó, bruttó 60 millió forintot meghaladó összeget egyben kell nézni, bár külön-külön is az értékhatár felett van.)

Fülöpné Zimacsek Anikó részvétele a szakértő szerint azért problémás, mert így a cégtől nem volt elvárható a semleges ajánlattevői pozíció, és a pártatlan ajánlatkérői döntéshozatal sem volt biztosított.

Az egyetem azt írta lapunknak, hogy karácsony előtt szerezték be az ajánlatokat, miután a Master Clean december közepén közölte, hogy nem tud tovább takarítani. Ahogy említettük, az Opten adatai szerint Fülöpné ekkor még a cég tulajdonosa volt. Az SZTE azt is jelezte: kényszerhelyzetben voltak.

A Clean Star egyébként nem ismeretlen az egyetem számára, egy közzétett lista szerint (a 6. oldalon) az intézmény 2020 májusában nettó 40,65 millió forintért szerződött a céggel az "SZTE ÁOK Családorvosi Intézet és Rendelő elhelyezéséhez releváns helyiségcsoportok" átalakítására. A cégnek ekkor is a tulajdonosa volt Fülöpné Zimacsek Anikó.

A nyertes cég felívelő pályán van

A Clean Star Complex 2019-ben közel 2 milliárdos árbevétel mellett 516 millió forintos adózott eredményt produkált. 2018-ban közel egymilliárdos árbevétel mellett ez az összeg 43 millió forint volt, 2017-ben 663 milliós bevétel mellett mindössze 4,5 millió. A cég sikeres a megyei közbeszerzéseken: a Szegedhez közeli Algyőn az önkormányzati épületek energetikai korszerűsítését végezhette több tételben. Ugyanitt a Szegedi Úszó és Vízilabda Tömegsport Egylet megbízásából közel 700 millió forintért bővítették a Borbála Fürdőt. Szentesen pszichiátriai épületet építhettek, és a csongrádi kormányhivatalt is ők akadálymentesítették.

Jóval többért dolgozhatnak

Az egyetemtől megkérdeztük, hogy négyzetméterenként hány forintra szerződött a Clean Starral, de üzleti titokra hivatkozva ezt - és a szerződés végösszegét sem - árulta el az SZTE, ami sajátos egy közpénzből gazdálkodó szervezetnél. Így csak megközelítő összehasonlítást tudtunk végezni a jelenlegi és a korábbi takarítási árról.

Marjai János / 24.hu A Szegedi Tudományegyetem épülete

Ez alapján úgy tűnik, most jóval többe kerülhet a takarítás egyetemnek, mint korábban.

  • Az új cég, mint említettük, nettó 49 millió forintért takarít havonta.
  • A Master Clean Plus Kft. vezetője a 24.hu-nak annyit mondott el, hogy náluk ez az összeg legfeljebb 15 millió forint volt, attól függően, hány munkanap volt egy hónapban. Láttunk olyan havi számlát, ami ezt igazolta (10 millió forint körüli volt), és a cég bevételi adatai is ezt támasztják alá: 2019-től kezdve öt évre visszamenőleg átlagosan évi 237 milliós bevételt jelentett a cég. 2019-ben összesen 170 millió forintért takarítottak, ez havonta bő 14 millió forint. A Master Clean egyébként 2009-ben közbeszerzés révén kezdett el dolgozni az egyetemen, és évekkel később kétszer is módosították a négyzetméterárat a kozbeszerzes.hu-n elérhető kiírások szerint. A cégnek azonban 2018-ban és 2019-ben 30-40 millió forintos vesztesége volt, a tulajdonos szerint a többi közt a túl alacsony négyzetméterár miatt.

Ha ezt a legfeljebb nettó 15 millió forint körüli összeget vesszük is alapul, azt mondhatjuk: minimum háromszoros árért takaríthat az új cég.

Valamit meg kell jegyezni, ezért jöjjön egy kis kitérő: azért kértünk az egyetemtől konkrét négyzetméterárakat, mert ezeket lehetne a korábbi, a kozbeszerzes.hu-n is szereplő 8,98 forintos összeggel összehasonlítani. Mert bár a 15 millió forintnál az új megbízásban szereplő 49 millió nyilvánvalóan több, ez elvileg jelenthet több takarítást is. Egy fiktív példával illusztrálva: az egyik cég 10 forintért takarít ki egy termet hetente egyszer, a másik 50 forintért takarítja ki ugyanazt a termet, hetente ötször. A terem takarításáért a második cég ötször annyi pénzt kap, de ötször annyi munkát is végez, a két cég egységára tehát azonos. Ha viszont a második cég csupán kétszer takarítaná ki 50 forintért azt a termet, amit az első cég 10 forintért takarított, akkor egyértelműen jobban jár a megrendelő, ha az első céget kéri fel a duplamunkára, mivel ezzel hetente 30 forintot tud megspórolni.

Az egyetem azonban, mint jeleztük, elzárkózott a részletek közlésétől.

Egy a birtokunkba került kiegészítő melléklet szerint ugyanakkor az egyetem még 31,1 millió forint előleget is biztosít a Clean Starnak, az összeget a januári, februári és márciusi számlából írják jóvá. Az egyetem a 24.hu-nak küldött válasza alapján az új takarító cég a régi partner több mint száz dolgozóját átvette.

Megkérdeztük azt is a Szegedi Tudományegyetemtől, hogy miért nem írtak ki közbeszerzést egy ekkora volumenű megbízásnál, valamint hogy Fülöpné Zimacsek Anikó érintettségét nem tartják-e problémásnak. Az egyetem ezekre a kérdéseinkre cikkünk megjelenéséig nem felelt.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!