Tizenkét év fegyházra ítélte a Szombathelyi Járásbíróság azt a többszörösen visszaeső férfit, aki követett, majd meg akart erőszakolni egy 16 éves lányt Szombathelyen.


A tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére erőszakkal elkövetett szexuális erőszak és más bűncselekmények miatt elítélt férfi feltételesen sem bocsátható szabadlábra, s végleg eltiltották minden olyan foglalkozástól és tevékenységtől, amely során 18 év alatti személlyel kapcsolatba léphetne. Emellett kötelezték a 679 ezres bűnügyi költség megfizetésére is.

A férfi az élettársával, valamint annak gyerekével Sárvárra, majd Szombathelyre utazott, miután a tulaj elküldte őket az albérletükből. Az élettárs Szombathelyen közölte a terhelttel, hogy megszakítja vele a kapcsolatot, ezért a gyermekével Budapestre utazott, a férfi pedig Szombathelyen maradt.

A Szombathelyi Törvényszék tájékoztatása szerint itt figyelt fel a vasútállomáson lévő 16 éves lányra, akit követni kezdett. A lány először bement a vasútállomás épületébe, majd a vasúti sínekhez, végül a vasútállomás előtti taxiállomásra, amelynek során a férfi folyamatosan követte, amelyet a tini is érzékelt.

A lány a vasútállomás előtti taxiállomáson tartózkodott, amikor édesapja felhívta és számon kérte, hogy miért nincs még otthon, ezért a fiatal este fél tíz körül elindult gyalog haza. A férfi folyamatosan követte, majd egyszer megragadta, és egy ház kapujának szorította és befogta a száját, miközben rászólt, hogy ne kiabáljon.

Ezután a lány kezét folyamatosan fogva őt tovább húzta és a következő kapualjnak is nekinyomta, majd az ellenkező fiatalt a Semmelweis utcából a Bocskai István körútra rángatta, ahol ismét nekilökte egy kerítésnek. Így jutottak el a Bocskai István körút-Koncz János utca kereszteződéséhez, ahol a férfi a testével nekinyomta a lányt a Koncz János utca egyik házának kapuoszlopához és egyik kezével befogta a száját, a másik kezével felhúzta a szoknyáját, és lehúzta alsóneműjét a combjára.

A bíróság tájékoztatása szerint a támadó ezt követően kezénél fogva arccal a kapuoszlop felé fordította a lányt és miután a saját nadrágját is letolta, nemi szervét az oszlopnak odaszorított tini lemeztelenített altestéhez nyomta azért, hogy közösülni tudjon vele.

Egy férfi azonban meghallotta a lány segélykiáltásait és a helyszínre futott, majd a cselekménye abbahagyására szólította fel az erőszakoskodót, mire a férfi - azt állítva, hogy ismeri a lányt- felhúzta a gatyáját és elmenekült. A férfit más időpontban elkövetett lopásban, kábítószer birtoklásban, és hamis vádban is bűnösnek találták.

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, míg az elkövető és védője a szexuális erőszakban felmentésért, illetve enyhítésért, továbbá a foglalkozástól eltiltás mellőzése érdekében jelentettek be fellebbezést. A bíróság fenntartotta a férfi letartóztatását.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!