Nem a törvény minőségével függ össze, hanem azzal a teljesen irracionális nyomásgyakorlással és támadássorozattal, amelynek Magyarország ki volt téve az igazságszolgáltatás átalakítása kapcsán - mondta Kövér László az InfoRádió Aréna című műsorában a közigazgatási bíróságok megalakításának elhalasztásáról.


A házelnök szerint hazánk ellenfelei és a magyar ellenzék ezt eszközként használja arra, hogy bebizonyítsa, sérül a jogállamiság Magyarországon.

Ide koncentrálta a kritikáját, a támadásait. Itt voltak korábban is kudarcaink az Európai Unió intézményeivel folytatott vitákban

- mondta Kövér, aki szerint emiatt érezték úgy, hogy "politikai értelemben nem éri meg a konfliktus", annak ellenére, hogy ezáltal szerinte jobb lenne a magyar igazságszolgáltatás működése.

Az Országgyűlés elnöke leszögezte, hogy a közigazgatási bíróságok terve csak átmenetileg került le a napirendről, ám elárulta, hogy a következő egy évben egész biztosan nem kerül sor rá.

Kövér arról is beszélt, hogy a Fidesz szeretne az Európai Néppárt tagja maradni, mert "az európai jövő befolyásolása szempontjából ott van jobb helye". A házelnök azonban hozzátette, pártja kiváró állásponton van, nem dőlt még el, hogy kilép-e vagy marad.

Szerinte ugyanis nem a Fidesznek fontos a Néppárt, hanem a Néppártnak a Fidesz.

Kiemelt kép: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!