Kövér László egyszer sem vette igénybe - sem hivatalos, sem pedig magán útjain - az elnöki titkárság vezetőjének székelyföldi házát

- közölte megkeresésünkre az Országgyűlés elnökének nevében Szilágyi Zoltán parlamenti sajtófőnök. Kövér Lászlónak azután tettünk fel kérdéseket, hogy pénteken kiderült, kabinetfőnökének, Veress Lászlónak Erdélyben, a Hargita megyében elterülő Tibód településen egy impozáns, úszómedencés háza van, ahol a helyiek szerint a házelnök is fel szokott tűnni.

Kapcsolódó

Juhász Péter Székelyföldön bukkant rá Kövér László kabinetfőnökének úszómedencés házára

Veress László erdélyi ingatlanának tulajdoni lapja meglepő információkat rejt. Helyiek szerint a házat az Országgyűlés elnöke is használja.

Az épületről Juhász Péter, az Együtt korábbi elnöke készített videót, amelyben több helyi lakos is emlékezett Kövér Lászlóra, köztük volt olyan is, aki úgy tudta az ingatlan a házelnöké. Ugyanakkor a romániai földhivatali adatok alapján egyértelmű, hogy Veress László a tulajdonosa a 188 négyzetméteres alapterületű háznak.

Kövér László másfél hónap hallgatás után reagált a kabinetfőnökét érintő alapítványi ügyre is, ami miatt sikkasztás gyanújával nyomoz a rendőrség. Lapunk november elején tárta fel, hogy Veress László családja sajátjaként használ egy budai villalakást, amit külhoni magyaroknak szánt adományokból vásárolt 240 millió forintért a Magyar Tehetségekért Határtalanul Alapítvány. A szervezet kuratóriumi elnöke, Visontai Kálmán Veress munkatársa az Országházban. A határon túli magyaroknak szánt adományokból nemcsak villalakásra, hanem egy Audi A6-os megvásárlására is jutott pénz, ezt Visontai használja. A szervezet egyetlen nemzetközi forrásból kapott adományt, több mint 322 millió forintot. A támogatás Frank Liu tajvani milliárdos üzletember közbenjárásával érkezett, aki az Index korábbi cikke szerint jó barátságot ápol Kövér Lászlóval (a házelnök nemrég állami kitüntetésre is felterjesztette), bár az máig nem derült ki, hogy pontosan melyik cég utalt az alapítványnak.

Az Országgyűlés elnöke erre vonatkozóan azt közölte parlamenti sajtófőnökén keresztül:

Kövér Lászlónak nincsen és soha nem is volt semmilyen kapcsolata a magán adományozók által létrehozott és kizárólag magántőkéből fenntartott Magyar Tehetségekért Határtalanul Alapítvánnyal és annak tevékenységével, tisztségviselőivel.

Kövér ugyanakkor nem válaszolt arra, tudott-e arról, hogy a vele baráti viszonyban álló Frank Liu üzletember közbenjárásával érkezett külföldi támogatás Magyar Tehetségekért Határtalanul Alapítványhoz. Arra sem reagált, lesz-e következménye annak a Parlamentben dolgozó Veress Lászlóra és Visontai Kálmánra nézve, hogy az alapítvány határon túli magyaroknak szánt pénzből vásárolt luxuslakást, és azt Veress családja használja.

Érdekes szála a külföldről érkezett 322 milliós támogatásnak, hogy abból 35 millió forintot adtak az Erdélyben bejegyzett Ábel Egyesületnek. Az egyesület elnöke az a Stefán Károly Róbert, aki a Magyar Tehetségekért Határtalanul Alapítványt alapította. Veress székelyföldi úszómedencés házának tulajdoni lapja szerint épp az említett Ábel Egyesületnek van elővásárlási joga az ingatlanra 2019 óta. Az nem világos, hogy miért kapott ilyen jogot a szervezet, ezért elsőként telefonon próbáltunk érdeklődni Veress Lászlónál, ám nem fogadta hívásunkat. Továbbá kerestük kérdéseinkkel az Ábel Egyesületet is, de egyelőre nem válaszoltak.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!