A napokban kapják meg a megemelt fizetésüket a parlamenti képviselők: az alapilletmény 8,7 százalékkal, azaz 106 ezer forinttal emelkedik, de a különféle szorzóknak köszönhetően a politikusok túlnyomó része ennél jóval nagyobb béremelésnek örülhet.


Az emelés pontos mértékét csak a Központi Statisztikai Hivatal jelentése után számolhattuk ki, amelyben megállapították, hogy tavaly 438,8 ezer forint volt a bruttó átlagkereset. A képviselői alapilletményt az előző évi átlagkereset háromszorosában állapítja meg a jogszabály, így ez

márciustól 1 millió 316 ezer forintra nő.

A képviselői tisztséget is betöltő minisztereken és az államtitkárokon kívül (akik cserében megkapják a miniszteri és államtitkári fizetést is) azonban szinte minden képviselő nagyobb illetményt kap ennél, mert már egyetlen bizottsági hely esetén is 1 millió 580 ezer forintos fizetés jár.

Több mint 1,8 millió forint dukál a törvényalkotási bizottsági tagság után, illetve annak, aki két bizottságnak is tagja. A bizottsági alelnökök közel 2 millió forintot kapnak, a bizottsági elnökök és frakcióvezető-helyettesek, továbbá a jegyzők (ez együtt több mint 40 képviselő) pedig 2 millió 240 ezret.

A hét frakcióvezetőnek, a hat parlamenti alelnöknek és a háznagynak, Mátrai Mártának a 212 ezer forintos emeléssel 2,6 millió forint fölé nő a bére. Kövér László házelnök pedig 254 ezer forintos fizetésemelést kap, ezzel bruttó 3,6 millió forint már a havi illetménye.

A búcsúzó képviselők csak az új Országgyűlés megalakulásáig kapják a megemelt fizetésüket, vagyis nagyjából három hónapig. Ennyivel több lesz a búcsúpénzük, amivel átlagosan fél millió forintot nyerhetnek pluszban.

A most záruló parlamenti ciklusban szépen gyarapodtak a képviselői fizetések, mivel 2018 nyarán még csak 750 ezer forint volt a havi tiszteletdíj.

Az illetményemelés a többi juttatásra is hatással van: 40 ezer forinttal nő a vidéki képviselők albérlet-támogatása, így havi 460 ezer forintot fordíthatnak lakásbérlésre. Többet költhetnek irodabérlésre is: 80 ezer forinttal, 920 ezer forintra nőtt a havi keretösszeg.

Áder és az ÁSZ-elnök is jól jár

Áder János köztársasági elnök 280 ezer forinttal kap többet, így 3,9 millió forintra nő az illetménye márciustól. Erről azután sem kell lemondania, hogy májusban lejár a mandátuma, és Novák Katalin lesz az államfő, mivel a leköszönő államfő élete végéig kapja az elnöki fizetést.

A legjobban Domokos László házelnök jár, akinek a fizetését az átlagkereset 12-szeresében határozták meg. Ő így 424 ezer forintos emelésben részesült, ezzel illetménye átlépi az ötmillió forintot: 5 millió 266 ezer forint lesz. Ezzel megelőzi az eddigi csúcstartót, Matolcsy György jegybankelnököt, akinek 5 millió forintban határozták meg a fizetését még 2016-ban.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!