A megfelelő mentális felkészültség hiánya vezetett a gyengébb szerepléshez, nyilatkozta Kovacsics Anikó, az FTC válogatott irányítója dániai kézilabda Európa-bajnokságról.

Kapcsolódó

Kézi-Eb: nagyobb gondjaink vannak, mint egy olimpia

Legyőzhető akadálynak tűnik az olimpiai selejtező, de nem szabadna elfednie a magyar női kézilabda szemet kiszúró gondjait.

A rutinos játékos a Nemzeti Sportnak elmondta, nem tudja, mitől vált görcsössé a végül 10. helyen zárt csapat játéka.

Nyomás, elvárás, konkrét cél nélkül utazhattunk Dániába, aztán az történt, hogy mégis magunkra vettük a terhet, és mint kiderült, ez teljesen felesleges volt. Annyira akartunk bizonyítani, hogy rosszul jöttünk ki belőle

- nyilatkozta.

Szerinte a pályán kívül nem lehetett érezni a feszültséget, de a mérkőzéseken mégsem úgy ment a játék, ahogy szerették volna.

Kapcsolódó

Norvégia tizenegyedszer döntőzhet a női kézi-Eb-n

Pedig a dánok félidőben még három góllal vezettek.

A márciusi, győri olimpiai selejtezőn azonban már nagyobb lesz a tét és a nyomás, így mentálisan és fizikálisan is kifogástalan állapotban kell lenni.

A győri tornán már nem fognak beleférni a dániaihoz hasonló kihagyások

- tette hozzá.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!