Az olajszállítási alternatívák hiánya miatt az olajembargó nem politikai ízlés vagy politikai szándékok kérdése, hiszen nem veszíthetjük szem elől az ország energiabiztonságát - mondta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szerdán a BBC brit közszolgálati televíziónak nyilatkozva, írja az MTI.

Az államtitkár kiemelte, hogy az orosz olajembargó ügyében hozott döntést a józan ész és az európai összetartás győzelmeként fogják fel.

Kovács Zoltán elmondta, hogy Magyarország álláspontjának nincs köze a Budapest és Moszkva közti "pragmatikus, üzleti kapcsolatokhoz, amelyeket az elmúlt években, évtizedben kiépítettek."

Mint mondta, az embargó nem politikai ízlés vagy szándékok kérdése, Magyarországnak ugyanis hozzávetőlegesen négy vagy öt évre volna szüksége, hogy megfelelő technológiai alternatívát építsen ki ahhoz, hogy teljes mértékben függetlenné váljon az orosz energia-szállítástól.

Ez technológiai probléma, amivel meg kell küzdenünk: időbe telik és rengeteg beruházásra van szükség ahhoz, hogy olyan megfelelő távvezeték-infrastruktúrát építsünk ki, amely biztosítani tudja a kellő energiaszállítási teljesítményt

- tette hozzá.

Az államtitkár ismét kiemelte, hogy azon szárazföldi országok, amelyeknek nincs tengerkapcsolatuk, jóval korlátozottabb lehetőségekkel rendelkeznek az energiaimport terén; felhívta a figyelmet arra, hogy e földrajzi adottságok miatt Magyarországhoz hasonlóan több európai ország is kiszolgáltatott az orosz kőolajszállításnak, köztük Szlovákia, Csehország, de még Ausztria is.

A műsorvezető többször is rákérdezett a magyar kormány álláspontjára az Ukrajnában zajló háborúval kapcsolatban, mire Kovács Zoltán elmondta: a magyar vélemény igen világos: szeretnénk mind az agresszort, Oroszországot, mind Ukrajnát az azonnali fegyverletétel és béke felé terelni.

Mondanom sem kell, szomszédos ország vagyunk, így a háború fokozódása nem csak Magyarország érdekeivel ellentétes, de az európai érdekekkel is

- fogalmazott.

Hozzátette, nem tiszte nyilatkozni az amerikai és az orosz katonai tervekről, de azt bizton állíthatja, hogy Magyarország határozottan kiáll a közös NATO-álláspont mellett és amilyen hamar csak lehet, véget kell vetni a háborúnak.

Miután a műsorvezető Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin orosz elnök "erős kapcsolatára" és annak befolyására kérdezett rá, az államtitkár hangsúlyozta, hogy a magyar miniszterelnök diplomáciai tekintetben nem erősebb egyik nyugat-európai vezetőnél sem. Kovács Zoltán szerint

nem csak Magyarország méreténél, hanem a nemzetközi biztonsági és katonai ügyekből kivett részénél fogva sem várható el Orbán Viktortól, hogy nagyobb nyomást helyezzen Putyinra, mint bármely másik nyugat-európai ország vezetője.

Kapcsolódó

Nagy hatótávolságú rakétarendszereket küld Ukrajnának az Egyesült Államok, amivel Moszkva szerint nő a közvetlen konfliktus esélye a NATO-val

Élő közvetítésünk az orosz-ukrán háborúról.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Ne maradj le! Az Európai Unió legfontosabb politikai eseményeiről hetente értesülhetsz hírlevelünkből.

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Kedves Olvasónk!

Már csak egy kattintásra van szükség, hogy megerősítsd feliratkozási szándékodat! Amennyiben nem kapod meg megerősítő e-mailünket, kérünk, ellenőrizd a levélszemét mappádat.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!