Adóhatósági eljárások befolyásolásának ígéretével csapott be vállalkozókat egy volt NAV-dolgozó és két társa - derült ki az ügyészség honlapjára csütörtökön feltöltött közleményből. Ezért a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség bűnszövetségben, vesztegetést állítva, üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást.


Mint írják, a megalapozott gyanú szerint 2019 szeptemberét megelőzően két férfi és egy korábbi NAV-dolgozó abban állapodtak meg, hogy jogtalan anyagi ellenszolgáltatásért cserébe vállalkozókat győznek meg arról, hogy hivatalos személyek megvesztegetésével, más módon történő befolyásolásával a velük kapcsolatos adóigazgatási, illetve a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hatáskörébe tartozó büntető eljárásokról információkat szereznek és azok további menetét a megrendelő érdekeinek megfelelően irányítják.

A gyanúsítottak közel húsz gazdasági társaságot érintően azok döntéshozóitól - részben összekötőkön keresztül - több tíz millió forintot szereztek meg azt a látszatot keltve, hogy ezen összeg egy részét hivatalos személy részére továbbítják, a valóságban azonban a hivatkozott kapcsolatrendszerrel nem rendelkeztek és a jogtalan előnyként átvett vesztegetési pénzt saját céljaikra fordították.

A nyomozó ügyészség további bizonyítékok beszerzése érdekében a héten több helyszínen összehangolt akciót hajtott végre (kutatások, motozások, gyanúsítotti kihallgatások), amelyek eredményesek voltak. A bűnügyi akció végrehajtásában a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a Készenléti Rendőrség munkatársai is közreműködtek.

A nyomozó ügyészség a hivatali kapcsolatukra valótlanul hivatkozó három személy őrizetét elrendelte, a kutatások során náluk 25 millió forint készpénzt foglaltak le. Ezen terheltek, továbbá a vesztegetésért és befolyás vásárlásáért kihallgatott gyanúsítottak egyike sem tett vallomást. Az ügyészség az őrizetben lévő gyanúsítottak esetében indítványozta a személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés elrendelését, a letartóztatásokról a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája csütörtökön dönt.

Kiemelt képünk illusztráció, fotó: Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!