Három Magyarországról hazautazó kínai vívót diagnosztizáltak a vírusfertőzéssel Pekingben - adta hírül pénteki közleményében a kínai vívószövetség az MTI cikke szerint.

A kínai vívócsapat Budapesten a március 6-8. között, zárt kapuk mellett megrendezett Westend férfi és női párbajtőr Grand Prix-n vett részt. Az ugyanezen a versenyen résztvevő dél-koreai csapatból szintén három vívót diagnosztizáltak a fertőzéssel, miután vasárnap Európából visszatértek Dél-Koreába.

Három koreai vívó is koronavírusos a Magyarországon járt csapatból

Szerdán még csak egyről szóltak a hírek.

A 13 főből álló kínai csapat az eredeti program szerint a március 22-24. közöttre tervezett olimpiai selejtezők után utazott volna vissza Kínába. Miután azonban a nemzetközi vívószövetség bejelentette, hogy a következő egy hónapra szervezett nemzetközi versenyeket törlik, a kínai csapat ennek megfelelően megváltoztatta a programját, és március 16-án hazaindult Magyarországról.

A három fertőzött sportolónál enyhébb tünetek léptek fel, jelenleg egy erre kijelölt pekingi kórházban látják el őket, miközben a csapat többi tagját karanténba helyezték és orvosi megfigyelés alatt tartják.

Peking egészségügyi bizottsága csütörtökön adta hírül, hogy három Magyarországról érkezett utast diagnosztizáltak az új koronavírus okozta fertőzéssel a kínai fővárosban. Gyaníthatóan a három vívóról van szó, de hivatalos forrásból egyelőre nem erősítették meg, hogy a két bejelentés ugyanazokra az esetekre vonatkozik.

A Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) csütörtökön kiadott közleménye szerint a budapesti versenyt megelőzően minden induló nyilatkozatot töltött ki arról, hogy az új koronavírusra vonatkozó vizsgálati eredménye negatív, illetve nem járt a járvánnyal érintett területen. Hozzátették: az esemény alatt nem érkezett jelzés a szövetség felé, hogy a résztvevők közül bárkinek egészségügyi problémája lenne. Az MVSZ hangsúlyozta: a versenyt követően a helyszínt fertőtlenítették.

A magyar szervezőknek nem jeleztek egészségügyi problémát a koreai vívók

Pedig az egyikük már a pesti verseny alatt is torokfájásra panaszkodott.

A dél-koreai vívószövetség tájékoztatásából kiderült: a fertőzöttnek nyilvánított női versenyző már Magyarországon is torokfájásra panaszkodott.

A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság pénteken arról számolt be, hogy csütörtökön éjfélig immár második napja egyetlen belföldi fertőzést sem regisztráltak az ország szárazföldi részén. A csütörtökön történt halálozások száma pedig - 3 esettel - a legalacsonyabb volt január 21. óta, amikor a kínai hatóságok bejelentették, hogy az új koronavírus emberről emberre terjed. Csütörtök éjfélig ugyanakkor 39 napi új fertőzöttet diagnosztizáltak Kínában, közülük mindenki külföldről érkezett az országba.

Mióta a múlt héten az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pandémiává nyilvánította az új koronavírus-járványt, ezzel egy időben pedig a kínai egészségügyi hatóságok közölték, hogy Kína túl van a járvány nehezén, a külföldön dolgozó, illetve tanuló kínaiak közül sokan döntenek úgy, hogy hazautaznak. A döntés egyik oka számos esetben, hogy az érintettek nem érzik elegendőnek a járvány által sújtott országok óvintézkedéseit.

Miközben Kínában az adatok alapján úgy tűnik, hogy a vírus belföldi terjedését sikerült megfékezni, az egészségügyi hatóságok óva intenek mindenkit a túlzott magabiztosságtól. Bár az élet kezd újraindulni az országban, az óvintézkedéseket fokozatosan enyhítik - az egészségügyi bizottság például szerdán új ajánlást adott ki a maszkok viselését illetően, miszerint nyílt téren, ahol nincsenek sokan, és tartható a megfelelő távolság az emberek között, nem szükséges maszkot viselni. Pekingben ugyanakkor a már újranyitott vendéglátóhelyeket arra kérték, hogy asztalonként csak egy vendéget ültessenek le.

Borítókép: BAY ISMOYO / AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!