Ismét emelkedett a koronavírussal összefüggésben a napi új fertőzöttek száma Kínában, de az egy napon belül jelentett gyógyultak száma továbbra is meghaladja az új betegekét.


Egy nappal azt követően, hogy a napi új fertőzöttek száma 394 esettel csaknem egy hónapos mélypontra csökkent, a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság pénteken közölt adatai szerint csütörtök éjfélig Kína szárazföldi részén 889 új beteget diagnosztizáltak.

Az új típusú koronavírus összes fertőzöttjének száma ezzel 75 465-re emelkedett a szárazföldi Kínában, ahol újabb 118 halálozással a járvány immár 2236 életet követelt.

A napi új fertőzöttek száma csütörtökig három napon át csökkent országosan, míg a vírus gócpontjának számító közép-kínai Hupej tartományon kívül tizenhat napon át fokozatosan zsugorodott a napi új megbetegedések száma. Bár a pénteken közölt napi adatok emelkedést mutattak az egy nappal korábbiakhoz képest, de a napi új fertőzöttek száma még így is második napja maradt ezer alatt országosan, ami ezt megelőzően utoljára január 29-én fordult elő.

A bizottság ugyanakkor arról is beszámolt, hogy csütörtök éjfélig 2109 újabb páciens gyógyult meg az egy nappal korábbihoz képest, amivel a gyógyult betegek száma 18 ezer fölé emelkedett Kínában. Az egy napon belül jelentett gyógyultak száma immár harmadik egymást követő napon haladta meg az új fertőzöttekét.

Csao Csian-ping, az egyik Hupejben dolgozó szakértői csapat vezetője a Nanfang Zsenvu Csoukan (Southern People Weekly) című kínai lapnak az elmúlt napok adataiban tapasztalt visszaesésről úgy nyilatkozott: "Még nem lélegezhetünk fel. A számok újra megemelkedhetnek."

Csao ráadásul azt mondta: találkoztak olyan esetekkel, amelyekben gyógyult pácienseknél is kimutatható volt a vírus, ami azt jelenti, hogy még fertőzőek lehetnek. Hasonló eseteket Kanadából is jelentettek.

Hszü Nan-ping kínai tudományos és technológiai miniszterhelyettes egy pénteki sajtótájékoztatón közölte, hogy április második felében kezdik majd el a koronavírus elleni legkorábbi oltóanyag klinikai tesztjeit.

(MTI)

Kiemelt kép: MTI/EPA/Alex Plavevski


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!