A június 7-ére kiírt Forma-1-es Azerbajdzsáni Nagydíjat is elhalasztották a koronavírus-járvány terjedése miatt.

Lélegeztetőgépek gyártásával segítenének a Forma-1-es istállók

Ahelyett, hogy csak várakoznak az istállók, inkább hasznossá tennék magukat.

A bakui utcai verseny immáron a nyolcadik futam, amelyet nem tudnak az eredeti időpontban megrendezni a szervezők. Az idei szezon így még el sem kezdődött, Ausztráliába ugyan elutaztak a csapatok, de röviddel az első szabadedzés előtt törölték a teljes versenyhétvégét Melbourne-ben.

Ezt követően mondták le a bahreini, a vietnami, a kínai, valamint a holland, a spanyol és a monacói futamot.

Jelen állás szerint a június 14-i, kanadai Grand Prix lehetne az első verseny a menetrend szerint, azonban meglepetés lenne, ha megtartanák azok után, hogy Kanada az elsők között jelezte, távol marad az olimpiától, ha az eredeti időpontban, idén júliusban tartják meg.

A Forma-1 irányítói arról már döntöttek, hogy az augusztusra tervezett nyári szünetet nem tartják meg, abban az időszakban próbálnak majd bepótolni versenyeket a korábbról elhalasztottak közül.

A Magyar Nagydíjra a tervek szerint augusztus 2-án kerülne sor.

Kiemelt fotó: Resul Rehimov / Anadolu Agency


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!