Új-Zéland januártól fokozatosan megnyitja a koronavírus-járvány miatt lezárt határait: a külföldről hazatelepülő állampolgárok januártól, a turisták áprilistól léphetnek be újra az országba - közölte a wellingtoni kormány az MTI tudósítása szerint.


A szigetország szigorú korlátozásokat vezetett be határain a világjárvány kezdetén: kitiltotta területéről a turistákat, és arra kötelezte a hazatérő új-zélandiakat, hogy töltsenek két hetet katonai karanténszállón. Esetenként előfordult, hogy a hotelben elfogytak a helyek, ezért a külföldről hazatérni szándékozó állampolgároknak hónapokat kellett várniuk, hogy hazatérhessenek. A világjárvány első másfél évében a határzárat létfontosságúnak tartották a fertőzések megelőzése szempontjából. Azonban augusztusban így is berobbant a járvány, ennek következtében Új-Zéland októberben felülvizsgálta a vírus teljes kiirtását célzó stratégiáját. Emellett az átoltottsági arány is növekszik, így a határzár egyre nehezebben igazolhatóvá vált.

Chris Hipkins, a járvány leküzdéséért felelős miniszter aláhúzta: a kormány nehéz döntésekre kényszerült az új-zélandiak biztonsága érdekében. "Elismerjük, nagyon nehéz volt. Családtagok szakadtak el egymástól. Az embereknek olyan helyen kellett meghúzniuk magukat, ahol nem akartak hosszabb ideig tartózkodni" - mondta Hipkins. "Nagyon is tisztában vagyunk vele, hogy milyen hatással vannak ezek a korlátozások az emberek életére és megélhetésére" - tette hozzá.

A kormány tervei alapján a határt átlépőknek továbbra is karanténba kell vonulniuk, de csak hét napra.

A teljes átoltottsággal rendelkező új-zélandiak január 16-tól karanténkötelezettség nélkül hazatérhetnek Ausztráliából, február 13. után pedig más országokból is. Április 30-tól pedig már a turisták előtt is megnyílnak a határok.

Új-Zéland egyúttal úgy döntött, hogy törli Indonéziát, Indiát és Brazíliát a rendkívül magas kockázatú országok listájáról.

Nyitás, igazolás

A wellingtoni kormány a héten bejelentette, hogy december 2-tól kinyithatnak a szórakozóhelyek, éttermek és konditermek Aucklandben. Ezzel véget érnek az augusztusban életbe léptetett óvintézkedések az ország legnagyobb városában.

Ezzel egyúttal új fejezet kezdődik a járványkezelésben Új-Zélandon: innentől mindenhez - még egy hajvágáshoz is - oltási igazolás szükséges.

Az új-zélandiak 69 százaléka rendelkezik koronavírus elleni oltással. A 12 év felettiek 84 százaléka van beoltva. Az országban negyvenen vesztették életüket a koronavírus miatt a járvány kezdete óta.

Koronavírus - Még több hír a témában

Nyitott még oltópontot a Semmelweis Egyetem

Két nap alatt annyian oltakoztak, mint máskor egy hét alatt. Regisztráció nélkül lehet oltást kapni ezen e héten.

Kásler Miklós: Magyarország messze van a katasztrófától

Megérkezett az utolsó Pfizer-szállítmány Magyarországra


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!