Hódmezővásárhelyen három ember szállt fel az egyik, Szegedre tartó vonatpótló autóbuszra, akikről kiderült, hatósági karanténban kellene tartózkodniuk, írja a Délmagyar. A járművet rendőrök vették körül, de végül az összes utassal továbbengedték.


Mindez akkor derült ki, amikor az egyik férfi leszállt a buszról dohányozni, és mikor rágyújtott, kiesett egy piros papírdarab a táskájából. Amikor a sofőr és az utasok ezt észlelték, megrémültek, mert azt hitték, a férfi koronavírus-fertőzött. Később kiderült, két másik utasnál ugyanilyen cédula van.

A sofőr értesítette a rendőröket, akik a helyszínre érkezést követően körbevették a buszt. Minden utas leszállt, a három embert megvizsgálták, a többiek maszkot és kesztyűt kapta. A busz pár perccel később végül elindult, az említett három utast a hátsó ülésekre küldték. Az esetről beszámoló férfi szerint az utasok egy része pánikba esett.

A vasúttársaság az esettel kapcsolatban közölte, hogy az utasok Romániából léptek be az országba, ezért két hét karantén letöltésére kötelezettek a tartózkodási helyükön, Szegeden, ahová egyébként éppen utaztak.

Kiemelt képünk illusztráció: Farkas Norbert / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!