Olaszország északi területén két tartományban, Lombardiában és Venetóban rendeltek el karantént a koronavírus miatt. A mozgás szigorú korlátozásával járó intézkedések a Milánóhoz közeli Lodi város térségében 11 önkormányzat lakosait, illetve a Padova körzetében fekvő Vo' Euganeo területét érintik, összesen nagyjából 50 ezer embert. A betegek száma folyamatosan növekszik, a legutóbbi hírek 150 fertőzöttről és négy halálos áldozatról számoltak be, de a helyzet gyorsan változik - az aktuális részletekről itt olvashat.

Észak-Itália már nagyon közel van hozzánk, a karantén pedig nem csak a laikus számára durva intézkedés, így az elsőre felmerülő kérdés nem igazán szofisztikált: mi lesz most?

Önálló gócpontok alakultak ki Kínán kívül, ettől tartottunk. Tudományos alapon már most pandémiáról beszélhetünk, pánikra azonban továbbra sincs semmi ok

- mondja a 24.hu-nak Dr. Kemenesi Gábor virológus, és szögezzük le rögtön az elején: a szakemberből nem valamiféle kincstári optimizmus beszél, hanem a kutató realizmusa.

Fotó: Emanuele Cremaschi/Getty Images

Ettől tartottunk

Múlt héten a kínai esetszám csökkenése kapcsán arról írtunk, hogy biztató jel, de korai lenne még fellélegezni. Amennyiben ugyanis a 2019-nCoV vírus eddig érintetlen populációkban újabb gócpontokat alakít ki, úgy újabb csúcsok jöhetnek, a Kínában megismert forgatókönyv játszódhat le más területeken is. Ettől féltünk, ez az, ami most megtörtént: Olaszországban, illetve Dél-Koreában és Iránban is hasonló a helyzet.

A gyakorlatban mindez annyit tesz, hogy Kínán kívül eddig egy-egy elszigetelt, behurcolt esettel találkoztunk, ám most a "gócpontokban" a járvány már egy adott populáción belül terjed.

Ez már megfelel a pandémia (több országra, kontinensekre, vagy akár az egész világra kiterjedő járványt jelent) definíciójának tudományos értelemben, így valószínűleg csak idő kérdése, hogy a WHO is kihirdesse - emeli ki a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontjának munkatársa. Fontos hozzátenni, hogy ezzel nem jön el a világvége, korántsem biztos, hogy mindenhol felüti a fejét, de érdemes ismerkedni a kifejezéssel.

Itthon tudatos felkészülésre van szükség

Nincs rá biztosíték, hogy a járvány eljut Magyarországra is, mint ahogy kizárni sem tudjuk. Olaszország közelsége csak az egyik a számos random tényező közül, amelyekből Kemenesi Gábor a teljesség igénye nélkül emel ki néhányat:

  • A vírus "mozgása", a járvány terjedése egyelőre teljesen véletlenszerűnek látszik, földrajzi távolságoktól független.
  • Nem tudjuk, a lappangási időszakban a tünetmentes emberek - akik még értelemszerűen nem kerülnek a járványügyi rendszer látókörébe - mennyire képesek másokat megfertőzni.
  • Kiszámíthatatlan az egyes országok hatóságainak reakciója is: az olaszországi karantén indokolt, jogos lépés, míg a Japán partjainál sokáig veszteglő óceánjáró utasainak szélnek eresztése óriási hiba volt.

Itthon, Magyarországon az egyszeri állampolgár feladata most az, hogy tudatosan éljen, ne félelemben. Apróságok, de igenis el kell kezdeni kézfertőtlenítőt használni, megtanulni és alkalmazni az alapos kézmosást, és ha lehet, kerülni a tömeget. Vagy például kiváltani a hosszabb távra felírható gyógyszereket, és nem egy esetleges "meleg helyzetben" feleslegesen zsúfolódni a rendelőben. Netán nagyobb bevásárlásokkal kiváltani a napi tolakodást a szupermarketekben.

Tudatosnak kell lenni még akkor is, ha mellette hangsúlyozzuk: egyelőre semmi nem utal a vírus hazai felbukkanására

- erősíti meg a szakember. Hozzáteszi: nagyon fontos a politika őszinte kommunikációja is, ami ezt segíti. Sajnos, jelenleg mindenhol azt látjuk, hogy az illetékesek a pánik elkerülése érdekében nem vonják be a lakosságot, inkább a "nincs itt semmi látnivaló, urai vagyunk a helyzetnek" stílust alkalmazzák.

Fotó: Miguel Medina / AFP

Karantén: kellemetlen, de jogos

Térjünk vissza az olaszországi karanténra, ami valóban "rosszul" néz ki, de teljesen jogos és indokolt intézkedés, mögöttes tartalma pedig nem túl megnyugtató. Amíg ugye egy-egy fertőzöttről beszélünk, addig őket kórházban el lehet különíteni, lekövetni mindazokat akiket potenciálisan megfertőzhettek.

Vesztegzárra akkor van szükség, ha a hatóságok már csak loholnak a járvány után, és más választás nincs, mint a lehető legkisebb területre lokalizálni fertőzésveszélyt.

A háttérben persze óriási munka folyik, a betegek kapcsolatainak felderítése, vizsgálata és kezelése. Gondoljunk csak bele: egyetlen beteg a kéthetes lappangási idő alatt százakkal érintkezhetett akár csak úgy is, hogy egy légtérben voltak, ugyanazt a kilincset fogták meg. Ezért szükséges és jogos az emberek mozgásának korlátozása, amíg a szakemberek úrrá nem lesznek a helyzeten.

Kiemelt kép: Miguel MEDINA / AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!