Az új koronavírus okozta Covid-19 betegségből már felépült páciensek vérében lévő antitestek egyetlen adagja életeket mentett koronavírussal súlyosan fertőzött 10 beteg esetében kínai kutatók tanulmánya szerint - írja az MTI.

Az amerikai tudományos akadémia tudományos folyóiratában (PNAS) hétfőn megjelent tanulmányukban a szakemberek azt írták, hogy a vérplazmakezelésnek köszönhetően rövidebb ideig jelentkeztek a tünetek, javult a vér oxigénszintje és gyorsabban tűnt el a vírus a szervezetből.

Három kínai kórházban februárban kezdték el vizsgálni mintegy 300 ember bevonásával a Covid-19-en átesett betegek vérplazmájának hatékonyságát, azt, hogy a vírus elleni harcra termelődött antitestek segíthetnek-e a frissen megbetegedetteknél a Covid-19 leküzdésében.

Kép: smagpictures.com

Az előzetes eredmények azt jelzik, hogy a régóta létező vérplazmaterápia erőteljes kezelési mód lehet a légszomjjal küszködő koronavírus-fertőzöttek esetében. A 20. század elején az orvosok a kanyaróból, gyermekbénulásból, mumpszból vagy influenzából felépült betegek vérében keletkezett antitestekkel kezeltek olyanokat, akik ezektől a betegségektől szenvedtek. Annak idején a kutatók megfigyelték, hogy ezek a betegek gyorsabban és teljesen felépültek, szemben azokkal, akik nem kaptak ilyen kezelést.

Az Egyesült Államokban az élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóság (FDA) március 24-én hagyta jóvá amerikai kutatók kérelmét ilyen típusú klinikai vizsgálatok megkezdéséhez, mivel az új koronavírus elleni vakcina legkorábban egy év múlva vethető be, és nincs biztos gyógyszer a betegség ellen. Folynak hasonló kísérleti kezelések Franciaországban is.

A kínai kutatók esettanulmánya szerint egy 46 éves magasvérnyomásos férfi, aki lázzal, köhögéssel, légszomjjal és mellkasi panaszokkal jelentkezett a kórházba és lélegeztetésre szorult, a tünetei megjelenése utáni 11. napon kapott vérplazma-infúziót. A 12. napon vérének koronavírustesztje negatív lett, meredeken csökkent a gyulladás szintje szervezetében. Véroxigénszintje 90 százalékra emelkedett. A következő napon beszüntették a mechanikus lélegeztetést. Négy nappal a kezelés után a tüdő-, az immunrendszer- és a májfunkció ismét normálissá vált.

Kép: Mimi Saputra/SOPA Images/LightRocket via Getty Images

Egy 49 éves súlyos beteg nő két nappal a vérplazmakezelés után vált vírusmentessé. A tíz beteg közül egy sem halt meg, egynél lépett fel mellékhatás, vörös folt a beteg arcán.

A tanulmányba nem vontak be kontrollcsoportot, de a kutatók eredményeiket összevetették 10 véletlenül kiválasztott, ugyanazon kórházban kezelt beteg esetével, akik egyeztek korban, nemben és a betegség súlyosságában. Nagyjából ugyanakkor került kórházba mindkét csoport.

A következő hetekben azonban a két csoport betegeinek állapota igen különböző módon alakult. Az összehasonlító csoportban hárman meghaltak, hatnak az állapota stabilizálódott, egy állapota javult a kutatás ideje alatt.

Hasonlóan biztató eredményekről számoltak be a vérplazmakezelésről dél-koreai kutatók, akik két, tüdőgyulladásban szenvedő idős betegnél alkalmazták a módszert.

Kvon Dzsun Vuk, a szöuli járványügyi központ kutatója szerint a vérplazmakezelés fontos módszer lehet akkor, amikor nincs sem gyógyszer, sem oltás a Covid-19 betegség ellen.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!