Két magyar állampolgárról tud a koronavírus miatt lezárt kínai területen a Külgazdasági és Külügyminisztérium, de egyikük sem akarja elhagyni az országot - mondta el a tárca tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára a parlament népjóléti bizottságának pénteki ülésén.


Menczer Tamás közölte: jelenleg 197 magyar tartózkodik Kínában, a pekingi nagykövetség mindannyiukkal folyamatos kapcsolatban van.

Kitért arra is: mind a három magyar, aki a japán partoknál veszteglő óceánjárón ragadt, egészséges. A hajón 61 fertőzöttet regisztráltak, de a zenész testvérpár és a felszolgálóként dolgozó magyar jól van, velük a tokiói nagykövetség tatja a kapcsolatot.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a bizottsági ülésen felsorolta az eddigi intézkedéseket, hangsúlyozva, hogy mind a tárca, mind pedig az operatív törzs az első pillanattól minden szóba jöhető körülményre felkészült. Jelenleg a betegséggel kapcsolatos pánik lényegesen nagyobb probléma, mint a Magyarországon még ki nem mutatott vírus - fogalmazott.

Kiemelt kép: Budapest Airport és a hatóságok által életbe léptetett hőkamerás és hőmérős ellenőrzés bemutatója a Liszt Ferenc-repülőtéren 2020. február 5-én. A repülőtéren eddig csaknem 900 olyan utas szűrését végezték el a koronavírus-járvány miatt, akik közvetlen járattal érkeztek Kínából Budapestre. MTI/Balogh Zoltán


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!