Elkerítettek a franciaországi Lyonban egy Milánóból érkező autóbuszt hétfőn, miután a járat sofőrje a gyanú szerint koronavírussal fertőzött, közölték az egészségügyi hatóságok.

A Reuters cikke szerint a rendőrség kordonnal vette körbe a Flixbus által üzemeltetett járművet, és senkit nem engednek le róla addig, amíg meg nem bizonyosodtak a helyzet súlyosságáról, így elkerülve, hogy másokkal is kapcsolatba kerüljenek.

A Le Parisien eközben arról ír, az utasokat egyesével kikérdezik, elkérik a telefonszámukat, és csak ezt követően engedik őket majd szabadon.

Az influenzaszerű tünetekkel diagnosztizált sofőrt kórházba szállították. A teszt eredményeire 16 óráig kell várni.

Lyonban egyébként aggódnak a helyiek, szerdán ugyanis a városi focicsapat a Juventust látja majd vendégül a Bajnokok Ligájában, és Torinóból közel háromezer szurkoló érkezhet a helyszínre.

A koronavírus halálos áldozatainak száma hétfőn kora délutánra ötre emelkedett Olaszországban, péntek óta pedig több mint ötszáz esetet regisztráltak.

A francia kormány hétfőn arra utasított minden szülőt, hogy ne engedjék ki a lakásból azokat a gyerekeket, akik a februári tanítási szünetben Kínában, Hongkongban, Szingapúrban vagy Észak-Olaszországban jártak.

Koronavírus: megtörtént, amitől féltünk, ideje nekünk is felkészülni

A járvány újabb gócpontot alakított ki, szakemberek ettől tartottak az elejétől fogva. Pánikra viszont nincs ok, ami most kell, az a tudatosság.

Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Horst Galuschka/dpa/AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!