A Facebookon tette közzé Karácsony Gergelynek címzett levelét Demszky Gábor egykori budapesti főpolgármester. Mint írja: 20 éven át volt a fővárosi Védelmi Bizottság elnöke és az árvizek elleni védekezés idején a mostani helyzethez hasonló válsághelyzeteket kellett kezelnie.


Demszky tételesen felsorolja, hogy szerinte milyen intézkedéseket kellene megtenni a fővárosban a koronavírus elleni védekezés érdekében. Többek között:

  • Azonnal közvetlen kapcsolatot kell létesíteni a WHO-val, az ENSZ egészségügyi világszervezetével és azt a járvány teljes időtartama alatt fenn kell tartani.
  • Azonnal fel kell venni a kapcsolatot a László kórház legjobb szakértőivel és válság stábot kell létrehozni a Városházán.
  • Meg kell nyugtatni az embereket, elmondva, mi az ami már átható abból, ami a közeljövőben várható.
  • Azonnal el kell különíteni egy Egészségügyi Válság alapot. Erről a közgyűlésnek kell döntenie, ehhez rendkívüli közgyűlést kell még ezen a héten összehívni.

Helyben, itt Budapesten nem Orbán Viktor, nem a kormány hanem, mivel közel van az emberekhez, a főváros tudja az egészségügyi hálózatával, házi orvosaival, szociális ellátó rendszerén keresztül, a kerületeivel karöltve , együttműködve megvédeni a budapesti idős és beteg embereket, és csökkenteni a járvány terjedésének veszélyét

- fogalmaz, hozzátéve: fontosnak tartaná a főváros és az orvosi kamara vezetőinek rendszeres egyeztetését és közös megszólalásaikat.

Kiemelt kép: Neményi Márton/24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!