A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság statisztikai hibára hivatkozva száznyolccal csökkentette a koronavírus halálos áldozatainak számát, írja a Guardian.

A hubeji hatóságok azt közölték, hogy csütörtökön 116-an veszítették életüket a fertőzésben és több mint 4800 új megbetegedést regisztráltak, de ezzel egy időben 108 halálesetet töröltek a nyilvántartásból, mert állítólag duplán számolták azokat.

Mindent összeadva és kivonva így eddig összesen 1380 halálos áldozatot követelt a járvány Kínában.

Fotó: Jonathan Brady/PA Images via Getty Images)

Kínán kívül eddig hárman haltak meg: egy ember Japánban, egy Hongkongban, egy pedig a Fülöp-szigeteken.

Csütörtökön egyébként a koronavírus-fertőzöttek száma is hatalmasat ugrott, miután Kína bejelentette, hogy változtattak a diagnosztikai metóduson. A kormány korábban csak azokat az eseteket számolta, melyeket laboratóriumi körülmények között is megerősítettek, de tegnaptól már azokat is ide sorolják, ha egy orvos fertőzést lát a tüdőben a CT-vizsgálat alapján.

Ennek eredményeként 13 300 új esetről számoltak be még csütörtökön, ami napokra vagy akár hetekre is visszavezethető.

Az amerikaiak már kritizálják is Kínát, amiért nem átlátható, ahogy a járványt kezelik.

Koronavírus: partra szállhattak Kambodzsánál veszteglő tengerjáró utasai

Senki nem hordozza a vírust, ezért leszállhattak.

Kiemelt kép: Paco Freire/SOPA Images/LightRocket via Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!