Puskagolyókkal akarja távol tartani országától a koronavírust Kim Dzsongun. Az észak-koreai diktátor a Mirror információi szerint tűzparancsot adott a kínai-észak-koreai határon szolgálatot teljesítő összes katonának, hogy bárkit lelőhetnek, aki egy kilométernél közelebb megy a két ország határához.

Az utóbbi időben többször is halottnak hitt Kim Dzsongun országában egyelőre a hivatalos adatok szerint még nem ütötte fel a fejét a világ legtöbb nemzetét már térdre kényszerítő világjárvány.

A kommunista vezető továbbra is kitart álláspontja mellett, hogy egyáltalán nem fél a Covid-19-től. Ráadásul Észak-Koreában még egyetlen megbetegedés sem fordult elő a hivatalos jelentések szerint, annak ellenére, hogy közvetlen szomszédai és szövetségesei Kínának, ahonnan hódító útjára indult tavaly decemberben a koronavírus.

A diktatúra legészakibb tartományának számító Észak-Hamgjong egyik lakója szerint a napokban kihirdetett tűzparancs a két ország teljes, 1416 kilométer hosszú határvonalán érvényben lesz egészen addig, amíg tart a világjárvány. A határon szolgálatot teljesítők mindenkit lelőhetnek, aki túl közel merészkedik a határhoz, attól függetlenül, hogy éppen mi dolga van az illetőnek arrafelé.

hirdetés

Az informátor szerint senkit nem vonnak felelősségre később, ha a koronavírus behurcolás megelőzésének indokával lő le valakit a kínai-észak-koreai határ egy kilométeres körzetében.

A lap úgy tudja, hogy az augusztus 26-án éjfélkor életbe lépő határvédelmi intézkedés elrendelését egy észak-koreai katonai bennfentes is megerősítette. Hozzátette: a katonák a parancs kihirdetése óta csak éles lőszert hordhatnak magukkal.

A lakosságnak a hírek szerint azt mondták, hogy a világon már mindenhol elterjedt a koronavírus, kivéve Észak-Koreában. Ezért az ellenségeik minden erővel azon vannak, hogy valahogy bejutassák az országba a fertőzést.

A hatóságok éppen ezért nyomatékosan megkérték a peremvidéken élőket, hogy alakítsanak ki egy riadóláncot, melynek segítségével "hatékonyan tudják jelenteni az ellenséges idegenek tevékenységét a határ közelében".

Észak-Korea a múlt hónapban nem hivatalosan is elismert egy koronavírus-gyanús esetet Keszong városában, amit három hétre azonnal lezártak. Ekkor Kim Dzsongun szükségállapotot hirdetett és megtiltotta a tartományok közötti utazást. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban a fertőzöttnek vélt férfi eredményei nem igazolták, hogy elkapta a vírust.



hirdetés