A magyar társadalom nincs egyértelműen elutasító állásponton a kötelező oltás "intézményével" kapcsolatban - állapította meg az IDEA Intézet 2000 fős reprezentatív közvélemény-kutatása.


A megkérdezettek 35 százaléka szerint mindenki saját maga döntse el, hogy kíván-e élni az oltással. Negyvenhárom százalék azonban azok aránya, akik elmozdulnának a kötelező oltás irányába. A magyar társadalom közel egynegyede (24 százalék) bár egyetért azzal, hogy az oltás felvétele vagy elutasítása egyéni döntés függvénye, de egy ponton túl a közösség (a védekezés maximalizálásának) ügyét szem előtt tartva, akár el is tudná fogadni a kötelező oltást. Tizenkilenc százalék teljes mértékben egyetértene a kötelező oltással.

A kötelező oltás bevezetésével főleg a Fidesz szavazói értenének egyet, 30 százalék tenné kötelezővé és 35 százalék hajlana rá, míg a szélsőséges Mi Hazánk támogatói 95 százaléka hallani sem akar erről. Az ellenzéki szavazóknál 43 százalék volt azok aránya, akik szerint mindenki saját maga döntsön arról, hogy beoltatja-e magát.

Az IDEA Intézet további kérdésekben vizsgálta azt is, hogy a válaszadók mennyire érzik magukat biztonságban zárt térben azokkal, akik egyáltalán nem éltek a koronavírus-járvány elleni oltással. A megkérdezettek 26 százaléka teljesen, további 14 százaléka inkább biztonságban érzi magát, ugyanakkor 33 százalék azok aránya, akik inkább nem vagy egyáltalán nem érzik magukat zárt térben biztonságban oltatlanok társaságában. A Fidesz-KDNP-szavazók biztonságérzete alacsonyabb, mint az ellenzéki szavazóké, a Mi Hazánk szavazói pedig megingathatatlanok biztonságérzetükben (87 százalék nem fél oltatlanokkal lenni zárt térben).


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!