Újabb 25 beteg vesztette életét Kínában hétfő estig koronavírus okozta tüdőgyulladás miatt, így a ragály halottainak száma egy nap alatt 81-ről 106-ra emelkedett, írja az MTI.

A Nemzeti Egészségügyi Bizottság közlése szerint a biztosan a kórtól fertőzött tüdőgyulladásos betegek száma 4515-re nőtt a vasárnap esti 2835-ről. Közülük 976-nak válságos az állapota, egy nappal korábban 461 ennyire súlyos esetet jegyeztek fel.

Fotó: MTI/AP/Kamil Zihnioglu

A fertőzésgyanúsak száma csaknem hét ezerre emelkedett hat ezerről - ami lassuló növekedés.

A járvány gócpontjában, a 11 millió lakosú Vuhanban naponta már több mint 15 ezren kerülnek kórházba magas lázzal, ami ötszöröse az ilyenkor szokásosnak. A városban 62 kórháznak van lázklinikája.

A város párttitkára hétfőn este a sajtónak azt mondta, hogy zsúfoltság alakult ki a kórházi felvételeknél, de a helyzet javul.

Sokkoló képek a koronavírus-félelemről

Védőmaszkos katonák és kínai turisták a reptereken, kígyózó sorok a gyógyszertáraknál.

Németországot is elérte

Mindeközben Németországban is megerősítettek egy koronavírusos megbetegedést, amelyet az úgynevezett koronavírus okozott.

A bajor egészségügyi minisztérium hétfő éjjeli közlése szerint a beteg férfi, Münchentől 30 kilométerre délnyugatra lakik. Állapota stabil. Hogy járt-e Kínában, azon belül pedig Vuhan városában arra nem tért ki a minisztérium.

Időközben kiderült, hogy Kanadában immár ketten fertőződtek meg bizonyítottan a kórokozótól. Eddig csak egy férfit támadott meg a ragály, aki Vuhanból tért vissza, hétfőn azonban bebizonyosodott, hogy a feleségét megfertőzte. Közös háztartásukban más nem lakik.

Az Egyesült Államok kormányzata ugyancsak hétfőn már egész Kínára szólóan eltanácsolta állampolgárait az utazástól. Addig csak Vuhant és környékét ajánlotta elkerülni. Az Egyesült Államokban öt bizonyított koronavírusos megbetegedést jelentettek eddig.

Ugyancsak néhány esetről számolt be Dél-Korea, Tajvan, Nepál, Vietnam, Szaúd-Arábia, Szingapúr, Franciaország és Ausztrália.

Kínai vírus: kell-e félnünk Magyarországon?

A Vuhan-koronavírus keményebb, mint a 2003-as SARS-világjárvány volt, és nagy valószínűséggel eljut Magyarországra is. Ám a tudósok inkább Afrika miatt aggódnak.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Costfoto/Szu Jang


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!