Megjelent a csütörtöki Magyar Közlönyben egy kormányrendelet, ami engedélyezi azt, hogy a járványhelyzet ellenére csak ezen a hétvégén autós könnyűzenei koncerteket tartsanak - írja a 444.

A jogszabály azt mondja, hogy ez egy olyan élő zenés rendezvény, amelynek során a közönség tagjai a abban az autóban tartózkodnak, amivel érkeztek. A rendelet pénteken lép életbe, és vasárnap már hatályát is veszti.

A látogatás feltételeit a szervezők határozzák meg - írja a lap.

Bizonyára teljesen véletlen, hogy a Tankcsapda Debrecenben és Székesfehérváron is fellép ezen a hétvégén, ők úgy hívják ezt, hogy élő dalpremiert tartanak. Az külön érdekes, hogy a Szüless meg újra című számuk bemutatója már napok óta nyilvános, a Mol már május 20-án is hirdette az eseményt, valamint jegyet is lehetett nyerni a két autós koncertre. Pedig akkor hivatalosan még nem lehetett tudni, sor kerülhet-e egyáltalán a rendezvényre.

Az utolsó pillanatos engedélyezésből az is következik, hogy mások ilyen szoros határidővel, egy nap alatt már nemigen tudnak a hétvégére - például gyereknapra - eseményeket szervezni, ha meg is találták még csütörtökön a közlönyben a rendeletet.

hirdetés

Íme a dal, amelyet az új jogszabály alapján legálisan bemutathatnak élőben is a hétvégén:

A zenekar frontembere, Lukács László a Blikknek elmondta egyébként, hogy minden egészségügyi szabályozást betartanak a két koncerten. Debrecenben a repülőtéren felállított körszínpad körül kb. 600 autó fér majd el, Székesfehérváron ellenben ilyen nem lesz, és csak 300 kocsi fér be. A két egyórás koncertet elvileg az interneten is közvetítik majd.


hirdetés