A 34 éves asszony még nem tett vallomást az egészségi állapota miatt.


Mi is írtunk róla, hogy halott kisfiút találtak egy autó csomagtartójában Nyíregyházán. A kocsi a nyíregyházi kapitányság közelében parkolt le, majd az autóból kiszálló nő és férfi bementek a rendőrségre. Ők a kisgyerek nevelőszülei voltak. Miután besétáltak, közölték, hogy egy halott gyerek van a csomagtartóban. Az autóban egy egyéves baba is volt, akin horzsolások és más sérülések is voltak.

A rendőrség később azt közölte, hogy a nevelőanya április 12-én este megetette a kétéves kisfiút, aki evés közben félrenyelt, amitől megfulladt – írja az MTI. Nem hívott orvosi segítséget és kórházba sem vitte el a gyermeket, ehelyett még aznap éjjel levitte a holttestet a ház előtt parkoló autójukhoz, a jármű csomagtartójába tette, az egyéves kislányt pedig beültette a gyermekülésbe. Ezután egy búcsúlevelet hátrahagyva elindult otthonról, majd két napig Nyíregyházán és környékén autózott. Az asszonyt szombat hajnalban találta meg a keresésükre indult férj és a nő apósa a város külterületén, onnan mentek el együtt a Nyíregyházi Rendőrkapitányságra.

Az igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint a kisfiú halálát fulladás okozta, húgát a mentők megfigyelésre kórházba vitték, de vele kapcsolatban a jelenlegi adatok szerint nem merült fel olyan körülmény, hogy bűncselekmény áldozata lenne.

A 24.hu értesülése szerint

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság minősített segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsította meg a nevelőanyát.

Az elhunyt kisfiút hétfőn helyezték végső nyugalomra az ilki temetőben.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!