A politikusok az épület főbejáratához szerették volna a Hét pont Magyarország megújításáért című plakátot kitenni, de ezt a rendőrök megakadályozták. Hadházy Ákos megírta, hogy mit követelnek.


Kedd reggel 9 óra után ellenzéki politikusok egy csoportja nekiállt kordont bontani a Karmelita előtt - írja a 444.hu.

Többek között Orosz Anna, Gelencsér Ferenc, Fekete-Győr András és Hadházy Ákos is munkához látott. A rendőrök próbálták megakadályozni a bontást, - de a lap beszámolója szerint - kevés sikerrel.

Végül a plakátot a falra ragasztották ki.

A kordont 2021 novemberében állították fel arra hivatkozva, hogy az az Orbán Viktor hivatalával szemközti Honvéd Főparancsnokság újjáépítésének felvonulási területe. A lap megjegyzi, hogy a felvonulási terület eddig sem itt volt, a Főparancsnokság hónapok óta szerkezetkész, az alkalmi kordon közel másfél éve változatlan, a rendőrök csak a Miniszterelnökség dolgozóit és látogatóit engedik át.

A vári építkezések beruházója, a Miniszterelnökség alá tartozó Várkapitányság Zrt. szerint a kordon csak addig áll majd, amíg az építkezés tart. A 444.hu szerint viszont az újjáépítésre való hivatkozás inkább csak ürügy, és a független újságírókat akarják így távol tartani, akik korábban a kormányülések után a bejáratnál várakoztak, hogy kérdéseket tehessenek fel.

Hadházy Ákos a Facebook-oldalán számolt be az akciójukról:

A kordon lebontása is szimbolikus tett. Azt üzenjük vele, hogy visszaköveteljük a jogainkat. Azt üzenjük vele, hogy ez a 7 pont nem egy panaszlista, hanem követelés:

1. Követeljük a sajtó szabadságának visszaállítását, a közpénzből fizetett, hazug kormányzati propaganda azonnali leállítását! Szabad sajtó, hiteles közszolgálati média, tisztességes tájékoztatás nélkül

nincs szabad választás.

2. Az önkényuralmat eredményező különleges jogrend és a rendeleti kormányzás felszámolását, az Országgyűlés kormányt ellenőrző szerepének helyreállítását.

3. Jogegyenlőséget, arányos képviseletet biztosító, tiszta és szabad választásokat!

4. Fel kell számolni a kormányzati körökből szervezett korrupciót! A hazai és európai uniós forrásokat lenyúló tolvajokat vonják felelősségre! Hazánk csatlakozzon az Európai Ügyészséghez!

5. A sztrájkjog alapjog! Követeljük a megcsorbított munkavállalói jogok visszaállítását és a teljes közszférát érintő bérfelzárkóztatás azonnali elindítását!

6. A kormányoldal által megszállt, eredeti rendeltetésük szerint a kormánytól és a kormánypártoktól független intézmények, köztestületek (Alkotmánybíróság, ÁSZ, GVH, Médiahatóság, NAV, NVB, MNB, stb.) függetlenségét helyre kell állítani! Ezen intézményeket a pártkinevezettektől, pártkáderektől meg kell szabadítani.

7. A természeti környezetünk és a jövő generációk érdekeinek védelmét, fenntartható klíma- és gazdaságpolitikát!

Tudjuk azt, hogy a mai kordonbontás nem fogja a követelések teljesítésre kényszeríteni a kormányt. Tudjuk azt, hogy ahhoz arra van szükség, hogy ne csak sokan akarják a változást, hanem sokan érezzék azt is, hogy ez a hatalom is rákényszeríthető a változásra és a párbeszédre.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!