A színész őszintén beszélt arról, hogy megváltozott, és már másképp látja, mi fontos egy párkapcsolatban.


Magára koncentrál, végre jól érzi magát Brasch Bence. A színész a Meglepetésnek adott interjúban beszélt többek között arról, hogy a sok feladat mellett szinte nem volt magánélete. Ugyanakkor kapcsolatfüggő volt, és kellett neki, hogy valaki mindig legyen mellette.

A Csillag születik korábbi felfedezettje, a Sztárbox 2023-as bajnoka még 2022-ban jegyezte el Márkus Luca színésznőt. Ém ez a kapcsolata a jelek szerint véget ért.

Rájöttem, hogy szükségem van az egyedüllétre is, és arra vágyom, hogy a majdani párkapcsolatomban ne essek vissza a társfüggőségbe, hanem meg tudjon maradni az autonóm lényem, amit én is szeretnék majd a másik félnek megadni. Ez az évem a munkáról szól, sok színházi előadással, nyáron forgatásokkal és reményeim szerint sok bokszmeccsel tarkítva, de ha mindeközben megismerek valakit, aki fontossá válik, nem fogok ellenállni.

Most jól vagyok, kiegyensúlyozott. Csak hozzá vagyok szokva, hogy az ördög mindig akkor kopogtat, amikor minden rendben. Vagy nem is kopogtat, hanem egyenesen rám rúgja az ajtót”

– árulta el a lapnak. A színész szerint a tavalyi éve sikeres volt, és nagy várakozással tekint 2024-re:

„A családom szeretete és támogatása ma is rengeteget jelent nekem, azonban a hírnévhez való hozzáállásom rengeteget változott – meséli. – Akkor, kis koromban azt éreztem, nagy király vagyok, ez már a csúcs. Most, hogy érettebb fejjel ért ez a siker, sokkal, de sokkal nagyobb bennem az alázat, és azt gondolom, ez itt a startvonal, vegyünk egy mély levegőt, és próbáljunk jó döntéseket hozni. Hála az égnek, vannak. Szóval úgy érzem, ha a tavalyi év izgalmas volt, akkor az idei még inkább az lesz".


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!