A felügyelő
"Itt biztonságban van. Nem kell szégyenkeznie. Nem láthatja senki." Megállította a lejátszót, azután újra elindította. Visszatekerte addig, amíg a nő bokáját megfogta, és elgáncsolta az egyik vénember. Századjára nézte végig a Sleeping Beautyt. A lakás halott csöndjében az egyetlen életjelet. Havonta legalább egyszer ez volt az esti program. Az ablak mögött sötét volt. A lakótelep egyforma háztömbjei, szoros reluxa, vastag függöny: a lakásba zárták az ablak mögötti sötétet. A bútorok folttá olvadtak. A lábfejét nézte, ahogyan eltűnik a sötétben. Magányos túlélő az erdő közepén. Magára hagyott férfi. A fénybe bámul. Ki akar olvasni belőle valamit. Közelebb húzódik, fél. Szánalmas figura. A nagyapja szobájában is csak furcsa foltokat, érthetetlen árnyékokat látott, amikor egyszer bemerészkedett. A sötétben eltűnt a megszokott rend.
Mi az a Matiné?
Vasárnap délelőttönként egy-egy regényből mutatunk részletet, jobbára kortárstól, remek szövegeket, történeteket. Ha tetszik, az oldal alján ott a kötet szerzője, címe, kiadója, irány a könyvesbolt vagy a könyvtár. Hogy most nem is vasárnap van? Sebaj. Ünnepkor, év végi pihi alatt naponta jár olvasnivaló.
A Matiné eddigi termését itt találni.
Az ajtóban megmerevedett a lába. Azt hitte, képtelen lesz továbbmenni. Nem engedelmeskednek a végtagjai. Hogyan látszódhat a sötétben ennyire egyformának két különböző szoba? A nagyapja szobája antik bútorokkal zsúfolt, arisztokratikus. Az övé egy ikeás nappali. Magányosan él már régóta. Nem akart soha drága bútorokat. Irtózott attól, ahogyan a gazdagok élnek. A nagyapja a drága bútorokat szerette, az apja a drága autókat. Volt egy 1966-os Jaguár roadstere. Gyűlölte az apja lelassult mozdulatait, ahogyan a vörös roadster lehúzott ablaka mögül leplezetlenül az egyetem előtt ácsorgó, hosszú lábú, sápadt fiatalokat bámulta. Ránézett a kimerevített képre. Az első megaláztatás. A fiatal nő térdel a széttört üvegdarabok mellett, rózsaszín mellbimbója kicsúszik a melltartóból. Vörös hajú, fehér bőrű. Tipikus angol lány. Megpróbálja összeszedni a törött üveget. Öreg kézfejek, mandzsettagombok. Térdel a csontos kegyetlenség előtt. A pikszelek mögé akart látni, mert már nem bírta elviselni a látványt. Beúszott egy gyerekkori emlék. Rend, fegyelem, gyerekkor. A nagyapja csontos kézfeje. Gondolkodnia kell, különben kétségbe fog esni. A nyomozásra kell koncentrálnia! A szoba sötétjébe nézett. Megreccsent alatta a szék. Erdő mélyén óvatlanul eltaposott faág. Karola Cecília szőke haja, törékeny nyakszirtje. Ez az egyetlen, amit biztosan tud. Karola Cecíliának hívják az egyik nőt, aki a Centrál bejárata mögött minden péntek és szombat éjjel eltűnik. Nem tudja, kik a többiek. A Központi hírlapját minden nap alaposan végignézte. Orfeumcsillagok, színésznők képeivel volt tele. A millenniumi Pest bűnös éjszakái. Néger táncosok, trikóruhás primadonnák. Az orfeumban az urak a színpadi nőkre szórják a pénzt. A Duna-part a szerencsétleneké. Megalázott, megvert filléres utcalányoké. A három férfinak a századforduló a mániája. Mi mást csináltak volna, mint egy századfordulós lebujt? Korabeli kávéház, ahol nappal és éjszaka más az élet. Ahogyan száz éve. Éjszakai klubnak sokkal alkalmasabb helyszín lett volna a régi Somossy Orfeum, aminek az egykori télikertjét most úgy hívják, Moulin Rouge. Miért nem a Moulin Rouge? Lehet, hogy nem volt eladó. Egy ilyen vállalkozáshoz saját tulajdonú hely kellett, ahol senki nem szólhat bele semmibe. A Centrálban nem lehetett leutánozni a Somossy Orfeumot. A Centrál kávézó régen sem volt zengeráj. Színésznők és éjjeli lepkék sem nagyon jártak ide. Persze ettől még most üzemeltethetik zenés mulatóként. Időnként látott zenészeket. Eltaposták a cigarettájukat a bejárat előtt. Hangszertáskájukat maguk előtt lóbálva érkeztek, hangosan ölelgették egymást az Irányi utcában. A zenészek feltűnőek voltak, a nők diszkréten, néhány cipőkoppanással tűntek el a bejárat mögött. Lehet, hogy annyi volt csak a dolguk, hogy a nőkről eltereljék a figyelmet? Nem, a Centrálban nem egy privát orfeumot hoztak össze zenészekkel, táncosokkal, akrobatákkal. Ez biztos. A kávéház belső tere is kicsi hozzá. Még zenekar sem lép fel minden péntek és szombat éjjel. Ennél sokkal kisebb a mozgás a kávéház körül. Mi lehet akkor a program? A gazdagok elegánsan felöltöznek, és egész éjjel jól nevelten beszélgetnek a válogatott hölgytársasággal. Elég valószerűtlen. Egy ilyen helyet nem akarna titokban tartani senki. A Centrál titokzatos éjszakáin hasonmásokkal dugnak. Lehet, hogy más is történik. Nemcsak Karola Cecília szerepét játssza el valaki. Az újságban látott színésznőket, táncosnőket, orfeumcsillagokat eljátszó nőkről szól az egész. Az eredeti személyekre egyébként is hasonlító nőket keresnek, megfelelő ruhával, sminkkel tökéletes hasonmásokat kreálnak belőlük, és perverz szerepjátékokra kényszerítik, vagy egyszerűen csak elaltatják és megerőszakolják őket. Néha becsúszik valami hiba, és meghal valaki… Szerencsétlen nők, azt sem tudják, mi történik velük. Használják a testüket. Bemocskolják! Dühösen bámult a sötétbe. Már nem félt.
A Caligulában megvert nő azt mondta, valami furcsa történt vele. Lehet, hogy vele is álmában közösültek. Korábban az italába altatót kevertek, fejére húzták a csuklyát és megerőszakolták. A Caligulában történtek alapos nyomozás után sem álltak össze. Mielőtt hazajött, elolvasta újra a jegyzőkönyveket. A nyomozás során öt nőt hallgatott ki. Négy nő azt állította, hogy nem látták, amikor megütötték a szőke táncoslányt. Mind a négyen elmondták, hogy pénzt kaptak azért, hogy a Caligulában táncoljanak. Nehezen, de azt is bevallották, hogy további pénzt kaptak volna, ha szexelnek az egykori nightklubba lelátogató férfi vendégekkel, de végül a személyzeten kívül nem találkoztak senkivel. Mind a négyen ezt mondták el a tanúvallomásukban. A szőke nőt megütötték, és állítása szerint kényszerítették is a szexre. Pontosabban azt állította, hogy használták a testét. A felügyelő újabb és újabb keresztkérdései után is kitartott emellett. Makacsul ismételgette. Ezt azonban a sajátján kívül egyetlen vallomás sem támasztotta alá. A klub egyébként már évekkel ezelőtt bezárt. Arra az estére nemcsak kipofozták, hanem át is alakították, és a tervek szerint zártkörű klubként rendszeresen kinyitottak volna. A klubot úgy alakították át, mintha egy peep-show lenne, sötétített plexifallal, aminek a másik felén ülő vendégeket nem lehet látni. A plexifalat a bejárat felől húzták fel, így, ha vendégek érkeztek, a nők nem láthatták őket. A táncoslányokon kívül csak két férfit tudott kihallgatni. Az egyikük - vallomása szerint - biztonsági őrként dolgozott azon az éjszakán. Ez a férfi volt, aki fogadta a lányokat, bevezette a sötétített fal mögötti táncparkettre, a lányok számára kialakított nightklub részbe, és felszolgálta nekik az italokat. A másik férfit, aki pontosan ugyanolyan alkatú volt, mint a biztonsági őr, bárpultosként alkalmazták, de a jegyzőkönyvben elmondottak szerint az egész éjszakát a klub hátsó helyiségében töltötte, ahol összeállította az italokat. Nem találkozott senkivel, csak a biztonsági őrrel. A két férfi kihallgatása kemény munka volt, de nem sok eredménnyel járt. Mindkét fazon sokat próbált figura az éjszakai életből, és a munkájukhoz tartozik, hogy hallgatnak, mint a sír. A biztonsági őr is azt vallotta, hogy aznap éjszaka végül nem jött le egyetlen vendég sem. A szőke nőt nem bántották, és csuklyát sem húztak a fejére. A nő ezzel ellentétben azt állította, hogy miután a harmadik kör rúdtáncon is túl volt, és leült a táncparkett melletti pamlagra, a biztonsági ember, miközben kihozta az italát, a fülébe súgta, hogy kövesse a fal mögé. A fal mögött azt kérte, hogy a diszkréció miatt egy csuklyát tehessen a fejére. Megnyugtatta, hogy a csuklyában rendesen kap levegőt, és néhány másodpercig kell csak elviselnie a kellemetlenséget. A nőnek, a vallomása szerint, nem tetszett a dolog, és már akkor félt. Ezt követően nem emlékszik másra, csak a fájdalomra, amikor az arcát megtapogatja. Fogalma sincs róla, mennyi idő telt el. A csuklya már nincs a fején, és a kijárat felé tart. Biztos benne, hogy megerőszakolták. Éppen egy rendőrjárőr jött szembe az utcán, miután feljött a lépcsőn, és a bevásárlóközpont irányába kezdett el futni. Állítása szerint a biztonsági őr utána jött, csak amikor észrevette a rendőröket, akkor fordult vissza.
A karórájára nézett, azután vissza a lejátszóra. Egy óra telt el, miközben a sötétbe vagy maga elé bámult. A megállított kép közben szétesett. Vörösen és szürkén remegett. Boncasztalon fekvő felnyitott test. A Kenyeres-féle kórbonctankönyvre gondolt. Múlt század eleji kiadás. Azt is az antikváriumból szerezte. Bent tartotta az irodájában, mert nem akarta, hogy esténként otthon is azt olvassa. A nemi erőszakról szóló furcsa ábrákra gondolt, egy megerőszakolt prostituált holttestéről készült fotóra.
Amikor lent állt a Caligulában a plexifal előtt, mintha moziképernyő lenne, az Alvó szépség kockáit látta a falon egymás után lassan beúszni. A saját szemével akarta végignézni a szórakozóhely minden részletét, miután a megvert nőt kihallgatta. Nem talált semmi használható nyomot, ami alátámasztotta volna a nő vallomását vagy a saját elméletét. Egy évvel ezelőtt meggyilkoltak egy sztriptíztáncoslányt. A holttestét a lakásán bepúderezett arccal, fűzőben, báli ruhában találták meg. A gyilkost azóta is keresik. A főnökének is beszélt erről. Talán a Centrál klubja és a régi ügy, a perverz gyilkosság között lehet valami összefüggés…
Elképzelte a táncoslányokat, ahogyan lelépnek a táncparkettről. Törékenyen és kiszolgáltatottan a sorsukat várják. A négy nő korábban peep-show-ban dolgozott. Fiatalok, fehér bőrűek. Csak ebben hasonlítanak a lányra a kimerevített képkockákról. Közönségesek. A megvert nő más. Hasonlít az angol lányra. Nem tudta másképpen megfogalmazni. A nő valamiképp megváltozott, átalakult. "Akarata ellenére tettek vele valamit." A mondatra gondolt, amit nem írt le a jegyzőkönyvbe. A nő arcára az utolsó szónál.
Földvári-Oláh Csaba: Centrál
Scolar, 2018
Kiemelt kép: Fortepan
