Számos olvasói levelet kaptunk a hét elején arról, hogy a XVI. kerületben 2,1 milliárd forintból (taóból, azaz közpénzből) épített jégcsarnokhoz vezető keskeny utat úgy akarják kiszélesíteni, hogy kivágják a hatalmas rezgőnyárfákból álló fasort, és a kisebb fákat valamint cserjéket is. Az építkezés furcsaságairól az Átlátszó írt májusban, és már ebben is megemlítették, hogy további fakivágások várhatóak. Az ott lakók megdöbbentek, amikor értesültek az önkormányzat tervéről.

Nem kérnek a fagyilkolásból

Mátyásföldet azért szeretik az ott élők, mert zöld, nagyon nem örülnek ezért annak, hogy - miként egyikük fogalmazott - elrendelték a fagyilkolást. Tartanak attól is, hogy az új út és a jégcsarnok nagy autóforgalmat generál majd, ami az általuk nyugodtnak bemutatott környéket zajossá teheti. A fairtásról egyébként csak onnan értesültek, hogy nemrégiben észrevették, munkások pirossal beikszelgették a fákat, majd el is kezdték kivágni a cserjéket, a munka azóta is tart.

Kaptunk egy térképet is az egyik lakótól, a jégcsarnok megközelíthetőségéről - ezen látszik a 2-essel jelölt Légcsavar utca is, amit a lakók tudomása szerint ki akarnak szélesíteni.

Az ott lakók szerint 14 hatalmas, 20-30 méter magas rezgőnyárfát ítéltek kivágásra, plusz úgy 25 kisebb fát. Természetben pedig így néz ki a fasor, illetve a cserjés.

Illetve csak nézett, mert a cserjést azóta már kiirtották egy részen, viszont a fasor még áll. A lakók szerint (és ezzel egyetértettek a helyszínen lévő szakik is) úgy is meg lehetne oldani az útszélesítést, hogy középen megmaradjon a fasor, két oldalán meg menjen az oda-vissza út.

Olvasói kép

De úgy tűnik, ez nem a terv része. A helybeliek szerint hétfőn reggel nyolckor kezdik el kivágni a fasort.

A környezetvédelmi bizottságot nem tájékoztatták

Kérdeztük az önkormányzat sajtósát a fakivágásról, de választ eddig nem kaptunk. Az egyetlen XVI. kerületi LMP-s önkormányzati képviselő, aki hetedik éve a környezet- és klímavédelmi bizottság elnöke, Mizsei László viszont vállalta, hogy beavat a részletekbe. Azt mondja, a környezetvédelmi bizottság előtt nem járt a fakivágás ügye, pedig ez az ő asztaluk lenne. Sérelmezte is. (Ez egyébként úgy történhet meg, hogy az előterjesztő megmondhatja, mely bizottságok foglalkozzanak a javaslatával.)

Ő maga csak onnan értesült a fejleményekről, hogy úgy egy hete elment megnézni, hogy áll a jégcsarnok építése. Ekkor látta meg a piros X-szel megjelölt fákat, meg a földön az útszélesítésre vonatkozó felfestéseket. De már akkor is biztos volt benne, hogy ez fog történni, amikor az önkormányzat fideszes többsége megszavazta, hogy kedvezményes részletfizetéssel eladják a telket, amire a Sportországi Cápák jégcsarnoka megépülhet.

A reptér értékét növelné az új út

A jégcsarnok építése egyébként jól halad, az alsó szint készen van, már jég is van benne - tudtuk meg a környezetvédelmi bizottság elnökétől. A megközelítéshez belül egy szolgalmi utat már létesítettek, szóval alapvetően nem a fakivágásra ítélt Légcsavar utca lenne a fő megközelítési útvonal. Most egy autó fér el kényelmesen a Légcsavar utcán, ahhoz pedig, hogy rendes utat lehessen belőle csinálni, valóban ki kell vágni a fákat, és ki kell szélesíteni az egészet.

Nem merik bevállalni, hogy a jégcsarnok miatt szélesítik az utat

- állítja Mizsei. Olyat ugyanis nem lehet, hogy egy önkormányzat infrastruktúrát biztosít egy vállalkozás üzemeltetéséhez. Ez több lenne, mint korrupció, ezért nem mondhatják hivatalosan, hogy a jégcsarnok miatt kell az út. Helyette azzal érvelnek, hogy már régóta kellett volna csinálni a Légcsavar utcába egy utat, és mivel a fák rossz állapotban vannak, ideje kivágni azokat. De minő véletlen, hogy mindezt a beruházáshoz időzítik. Mizsei László szerint ez kicsit sem korrekt, inkább szánalmas.

Azt meg pláne nem merik bevállalni, hogy azért kell megcsinálni az utat, mert az a Mátyásföldi Repülőtér értékét növeli. A döntéshozók ugyanis azon gondolkodnak szerintem, hogyan lehetne eladni a repteret.

Mizsei László biztos benne, hogy az út alkalmas lesz tömegközlekedésre, valamint arra is, hogy két teherautó elférjen egymással szemben - ez ugyanis növelné a közeli reptér értékét, eladhatóbbá teszi a területet. Korábban ezért javasolták, hogy legyen a HÉV-nél egy XVII. kerületi szárnyvonal, ami szintén a reptér mellett ment volna el, de az nem jött össze. Nem mellesleg az alsórákosi rétet tette volna tönkre.

Védett növények és állatok élnek a területen

A reptér maga speciális talajának köszönhetően európai szinten is ritka gyeptársulást tartalmaz, ilyen csak a sztyeppéken van. Védett növények és állatok élnek a területen, az egészet óvni kellene ezért a beavatkozásoktól. Védetté kellett volna tenni a repteret, de ehhez a többség a remélt bevétel kiesése miatt, amit kárként értékelnek, nem járult hozzá - tudtuk meg a környezetvédelmi bizottság elnökétől, aki szerint ez a hozzáállás a XXI. században katasztrófa.

Testületi ülésen volt csak lehetősége információt szerezni Mizsei Lászlónak a fakivágásról, megkérdezte Kovács Péter fideszes polgármestert, aki helyett a környezetvédelemért is felelős alpolgármester válaszolt. Szász József úgy tájékoztatta, hogy a fák valóban betegek, nem lehet egyenként kivágni őket, csak együtt, mert szimbiózisban élnek, és még sorolta az érveket. Ezt Mizsei el tudja fogadni.

Egy dolgot viszont továbbra sem ért, hogy miért pont most kell kivágni a fákat. Hiszen senkinek nincs most szüksége arra, hogy az utat megcsinálják, nem is kötelezi rá az önkormányzatot senki. És ha a fák rossz állapotban vannak, akkor sem kell kivágni őket, legfeljebb lezárni a területet, ha annyira balesetveszélyesnek ítélik - jegyezte meg.

Akik itt laknak, azoknak ezek a fák a lelkükbe nőttek, azoknak ez jelenti a hazát. Az ő lelkükből vágnak ki egy darabot

- tette hozzá végül.

Mindezt megismerve pikáns, hogy nemrégiben Kovács Péter XVI. kerületi polgármester kissé "bagoly mondja verébnek" alapon a főpolgármester fakezelési gyakorlatát ekézte közösségi oldalán.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!