Szép csendben megjelent egy kormányhatározat „a közkiadások hatékonyságának felülvizsgálatáról” címmel. Konkrétan felsorolják benne, hogy egyes területeken, mihez kéne hozzányulni.


Kedd este jelent meg a Magyar Közlönyben egy kormányhatározat „a közkiadások hatékonyságának felülvizsgálatáról” címmel, amely részletesen felsorolja a kormány és annak tagjainak feladatait az állami kiadások alapos felülvizsgálata kapcsán.

Tabu téma nincs: hozzányúlhatnak az anyasági támogatáshoz, a családi pótlékhoz, a nagycsaládosok kedvezményeihez, a babaváró- és lakásprogramokhoz, és az szja-kedvezményekhez is.

A határozat 15 pontban foglalja össze a feladatokat, amiket Varga Mihálynak kell majd felügyelnie. Vargának emellett azonnali határidővel létre kell hoznia a Pénzügyminisztérium szervezetén belül a kiadások felülvizsgálatának koordinálásáért és elvégzéséért felelős szervezeti egységet. Ennek szorosan együtt kell majd működnie a Közkiadások Felülvizsgálata Munkacsoporttal, aminek létrehozásáról szintén a kedd esti közlönyben jelent meg egy határozat.

A pénzügyminiszternek és csapatának első feladata, hogy 2023. december 31-ig felül kell vizsgálnia az idén az egészségügyre, valamint a családtámogatásra és lakhatásra fordított kiadásokat és kapcsolódó adókedvezményeket, az adott év kormányzati kiadásainak legalább 10 százalékára kiterjedő mértékéig.

2024. december 31-ig pedig felül kell vizsgálniuk az abban az évben az oktatásra és állami beruházásokra fordított kiadásokat, szintén legalább 10 százalékára kiterjedő mértékig.

beleértve például az anyasági támogatást, a lakhatási támogatásokat, a családi pótlékot, a gyermeknevelési támogatást, illetve a babaváró- és lakástámogatást.

A Portfolio cikkében kiemeli:

Azt azonban pozitívumként értékelik, hogy hosszú idő után végre nem a fűnyíróelv-szerű kiadáslefaragás érvényesül.

A határozatot, és annak részletek is tartalmazó mellékleteit itt tudod böngészni.

(Forrás: Portfolio)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!