Kommandósok segítségével csaptak le a tiszafüredi rendőrök annak a bandának a tagjaira, akik műtárgyakat lophattak el egy tiszaderzsi házból.


A tettesek a festményeket és porcelánedények mellett műszaki cikkeket, különböző dísz- és használati tárgyakat és láncfűrészeket is magukkal vittek. A lopással okozott kár meghaladja a 8 millió forintot.

A rendőrök a Tisza MEKTO egyenruhásainak közreműködésével elfogták és előállították a tetteseket, akiket a nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki. A négy középkorú férfi és a 19 éves nő terhére lopás elkövetését rótták. Kettejüket őrizetbe vették, és indítványozták a letartóztatásukat, a társaik szabadlábon védekezhetnek.

A gyanúsított kihallgatások során a nyomozók látókörébe került az a tiszaszentimrei lakos is, akinek eladták a szajrét. A rendőrök a jogsértőnél végrehajtott kutatás során az értékes tárgyak egy részét megtalálták, lefoglalták. Az alkalmi vevőt pénzmosással gyanúsították meg.

vi
ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!