Rendőrök elleni erőszak vádjával indítottak eljárást egy 39 éves férfi ellen az amerikai Nashville városában, miután Kid Rock bárjában az ürülékével támadt rá két rendőrre - jelentette a helyi sajtó. Nicholas Newhartra a Big Ass Honky Tonk & Rock 'N Roll Steakhouse nevű hely dolgozói hívták ki a rendőröket, miután a részeg férfi elállt egy vészkijáratot, és nem volt hajlandó onnan elmozdulni.


A kiérkező rendőrök megállapították, hogy a férfi annyira részeg volt, hogy alig bírt egyenesen állni, szemei vérben úsztak, és erős alkoholszag áradt belőle. Amikor odamentek hozzá, nem engedelmeskedett a rendőrök utasításainak, majd egyszer csak benyúlt a nadrágjába, ahonnan előhúzta kolosztómiás tasakját, és a rendőri jelentés szerint

elkezdte balról jobbra körbepörgetni, ami közben két rendőrt is eltalált az ürülékével.

A férfit letartóztatták, és a rendőrök elleni erőszak mellett nyilvános ittasság és rendzavarás vádjával indítottak eljárást ellene. A New York Post információi szerint szerdán még mindig egy rendőrségi zárkában volt, mert nem fizette ki a 4500 dolláros óvadékot, ami ellenében szabadlábon védekezhetne az ellene felhozott vádak ellen.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!