Köllő Babettet a Feleségek luxuskivitelben realityjében ismerte meg a szélesebb közönség, legutóbb pedig a Sztárban Sztár egyik zsűritagjaként láthattuk képernyőn. Nem véletlen, a színésznő ugyanis lecserélné már a színpadot.

Nem tudom, mi lesz velem! Egyelőre várom a lehetőségeket így január-februárban. A színház szerintem nem nagyon fog beindulni, de amúgy sem titkolom, hogy már inkább a tévézés felé tendálok

- idézte a Blikk Köllő Babettet, aki az AcNewsnak nyilatkozott.

Kapcsolódó

Köllő Babett: Mindig az a testképzavaros kislány leszek, aki voltam

Kiderült, hogy ő sem olyan magabiztos, mint amilyennek látszik.

Az interjú során azt is elmondta, hogy műsorvezető szeretne lenni, de nem vágyik show műsorokra, megelégedne egy talk show-val is. Ehhez pedig segítséget is kért.

Nemrégiben végeztem Demcsák Zsuzsánál. Ő a személyes trénerem, aki órákat tart nekem ahhoz, hogy egyszer jó szakember lehessek. Mielőtt volt a Sztárban Sztár műsora, akkor kezdtem el hozzá járni. Most szilveszterkor pedig már le is zajlott az első tévés műsorvezetésem a Zenebutikon, ahol egy szilveszteri műsort vittem, összesen 4 órában. Rengeteget készültem rá, most először volt olyan, hogy a fülembe mondták a dolgokat, közben olvastam a szöveggépet, válaszoltam a betelefonálók hívására, stb. Szóval az egész összetett volt, de csont nélkül ment minden. Nagyon büszke vagyok rá. Persze, nem azt mondom, hogy Till Attila babérjaira szeretnék törni.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!