Bódult állapotban elkövetett járművezetés, és jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség azzal a 40 éves férfival szemben, aki jogosítvány nélkül, bedrogozva vezetett 2019 őszén.

A férfit pénzbüntetésre ítélte a bíróság 2018 novemberében, bódult állapotban elkövetett járművezetés miatt, és 1 év 6 hónapra eltiltotta a közúti járművezetéstől is. A terhelt az eltiltás ellenére, 2019 szeptember 22-én késő este a Batthyány út és Pünkösdfürdő utca kereszteződésében vezetett, mégpedig úgy, hogy a vezetési képességre hátrányosan ható szerek befolyása alatt állt. A vádlott ugyanis előtte kokaint, marihuanát, extasyt és amfetamint is fogyasztott.

A sofőrrel szemben rendőri intézkedésre került sor, amelynek során a gépjármű kesztyűtartójában, valamint a hátizsákjában csekély mennyiségű marihuánát találtak. A férfi a tavaly januári elfogását megelőzően, különböző kábítószerekkel kereskedett.

A férfi tavaly január 29-én a Népligetnél várakozott kocsival, amikor a rendőrök intézkedés alá vonták. Az elsősegély dobozban, illetve egy sporttáskában összesen csaknem 150 gramm marihuánát, továbbá több mint 50 gramm amfetamint, valamint egy műanyag dobozban kábítószer porciózásához szükséges eszközöket találtak, amit - a sporttáskában lévő 57 ezer forinttal együtt- lefoglaltak.

A főügyészség végrehajtandó fegyházbüntetést, valamint közügyektől-, illetve járművezetéstől eltiltást indítványozott a vádiratában.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!