Az angliai Lincolnshire megye tanácsa a régi helyi pubokban kulturális értéket lát, ezért egy olyan embert keresnek, aki bejárja a megye kocsmáit, és dokumentálja őket. Évi 29 ezer fontos (átszámítva 12 millió forintos) fizetést ajánlanak a feladat elvégzéséért - írja a LadBible.


A megbízást elnyerő szerencsés pályázó a megye 80 kilométeres tengerpartja mentén évtizedek óta működő italméréseket fogja felkeresni kutatási célból, szóval ha két kocsma között egy kis levegőzésre lenne szüksége, akkor ezt a vágyát csodálatos kilátás mellett elégítheti majd ki.

A dolog olyannyira komoly, hogy a tanács a hivatalos honlapján hirdette meg ezt a nem mindennapi munkakört.

Lincolnshire megye tanácsa az álláshirdetésben sürgős teendőnek nevezte az olyan évtizedek óta üzemelő, jellegzetes közösségi közösségi tereket, mint a hagyományosnak számító angol pubok, amiket egyenesen történelmi jelentőségűnek neveznek.

A helyi kulturális örökségvédelemmel foglalkozó hivatal Inns on the Edge névre keresztelt programját kísérleti jelleggel indították, de ha a program sikeres lesz, országszerte megjelenhetnek a régi kocsmák krónikásai.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!