A Fidesz frakcióvezetője szerint lemondásuk annak bizonyítéka, hogy a jobboldalon a hibáknak is van következménye, a baloldalon a bűnöknek sincs.


A köztársasági elnök és az igazságügyi miniszter lemondása után a Fidesz frakcióvezetője szombaton a közösségi oldalán írt:

Eddigi munkájukért mindkettőjüknek hálás, és köszönetet mondott azért, hogy miként munkájuk során, úgy ma is a közösség érdekeit tartották szem előtt.

Lemondásuk annak bizonyítéka, hogy a jobboldalon a hibáknak is van következménye, a baloldalon a bűnöknek sincs - írta.

Kocsis Máté szerint az őket képmutató módon támadó baloldalt ugyanis még ma is az a Gyurcsány Ferenc vezeti, aki 2006-ban lovasrohamot vezényelt a honfitársai ellen és egy zsidó családtól ellopott villában él.

A baloldalon nem kért senki bocsánatot a választók patkányozásáért, a lámpavasazásért, a választók sértegetéséért, ahogy nincs következménye a budapesti korrupciónak, a guruló dollároknak, az antifa vérontásnak és lényegében semminek, ami kiderül róluk - tette hozzá.

Erről a morális különbségről tesz tanúbizonyságot Novák Katalin és Varga Judit döntése - írta Kocsis Máté közleményében.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!