Nem csillapodnak egyelőre a kedélyek a TV2 Mintaapák című sorozata történései körül. Az elmúlt két napban három főszereplő, Kovács Patrícia, Szabó Kimmel Tamás és Klem Viktor is távozott, pótlásukról annyit tudni egyelőre, hogy Klem Viktor szerepét Makranczi Zalán veszi át.


A TV2 megújulásként hivatkozva a tömeges szereplőváltásokra, "irreális feltételekkel" és "magatartásbeli problémákkal" indokolta Szabó Kimmel Tamás és Klem Viktor lecserélését is. Mint írták, emberi és magatartásbeli problémák miatt nem dolgozik velük tovább a csatorna.

A TV2 a család televíziója, elsődleges számunka nézőink elégedettsége. A Mintaapák produkciónk kapcsán is próbáltunk a lehetőségeinkhez képest mindent megtenni azért, hogy a legtovább egyben tartsuk a színészcsapatot. Nyitottak voltunk a kompromisszumra, ami a távozó színészekről sajnos nem volt elmondható. Azonban eljött az a pont, amikor Klem Viktorral és Szabó Kimmel Tamással a hozzáállásuk miatt nem folytathattuk tovább a közös munkát. Talán a színészek azt gondolhatják, revansot vettek a csatornán, ám valójában több százezer nézőt hagytak cserben

- áll a csatorna közleményében.

Rengetegen vannak, persze, akik a színészek oldalán állnak, akik a Facebookon vagy az Instagramon köszönik meg az elmúlt napokban kapott, sok támogatást.

Kiemelt kép: TV2


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!